Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 10. szám - Kovács Krisztina: A „tágasság” otthonossága

A sokat idézett Jeremy Bentham-i térkonstrukciót újragondoló Michel Foucault a klasszikus kor általános fegyelmezési formulái között a reguláris rend „kitüntetett helyeit" és társaságait, köztük a jezsuiták mintakollégiumait is a társadalmon belüli sziget metaforájával véli leírhatónak.57 Ehhez az elgondoláshoz igazodva A Vénusz vonulása Sajnovicsának gondolataiban az időjárás zordságának kitett Vardö börtönné, a fogság, a belátható tér nyomasztó, elhagyhatatlan őrtornyává válik: „A sziget meghatározó építménye az erőd volt. A kikötőtől északnyugatra, a sziget közepén állt, és impozáns látványt nyújtott. Két magas tornyával, nyolcágú csillagot formázó falaival, melyek kinyúló ágai befészkelték magukat a környezőfóldhalmok sekély völgyeibe, uralta a tájat.''58

A Vardö szigetét, ahogy a száműzött Raskovitz lakóhelyéül szolgáló insulát leíró részek a disztópikus térvíziók modelljeinek megfelelően szerveződnek, ennyiben A Vénusz vonulása a Diogenész kertje, A künde, de legfőképpen a Végvár hasonló törekvéseivel rokon. A párhuzamos világirodalmi univerzumból választott breviárium (Buzzati és Gracq prózája) vonatkozó szöveghelyei könnyedén vethetők össze Hász térmodulációinak meghatározó formáival, tájleírásaival. „A nappalok rövidülésének köszönhetően mintha az idő múlása is lelassult volna. (...) Hidegre fordult az idő, az északi szél szinte megállás nélkül söpört a szigeten, keresztülfújt mindenen, éjszakánként ott duruzsolt a fülébe, akárha testetlen hang formájában egy újabb lakótárs költözött volna a házukba."59

A nappal és az éjszaka egybemosódása, az időviszonyok felborulását eredményező, az érzékelést megzavaró meteorológiai körülmények a Végvár intertextuális bázisának forrásai között említett A Tatárpuszta kömyezetfestésében is kiemelt helyen szerepelnek: „A szírt peremén egyenes, mértanilag szabályos, piszkossárga sáv húzódott: az Erőd körvonalai."60 „A napok hosszúak, nyugalmasak, déli verőfény kápráztat mind- egyre — mintha sosem akarna bealkonyodni. "61 A Tatárpuszta sziklás, sivatagi szcénái a mozdulatlan idő, a lassúság megérzékítésére alkalmas retorémáival telnek meg: „így gördült, futott tova észrevétlenül az idő,"62 A Szirtiszek partvidékének Aldoja a tengeri Támaszpont sivárságát hasonló módon érzékeli: „A nedves orsennai erdők fölött lebegő ködös pára után errefelé fényes és rideg szárazság uralkodott, a távolban magányos tanyák alacsonyfehér falai csillantak meg. (...) A szél seperte láthatár, amelyen néhány óriási felhőnyáj kergetőzött éppen, kezdett még jobban hasonlítani a nyílt tenger horizontjára, amikor itt-ott, a kopár térségben szabálytalanul elszórva, magas normand őrtornyok tünedeztek fel, világítótoronyként őrködve a csupasz síkság felett. "63 Buzzati és Gracq regényei imagináriussá váló helyeiket nagyon hasonló módon definiálják: „Milyen lehet az északi birodalom, a köves, sziklás pusztaság, melyen még senki sem jutott keresztül?" (A Tatárpuszta)64 „Különös hely volt ez a füves pusztaság kísérteties ködéből előbukkanó Támaszpont a kihalt tenger partján." (A Szirtiszek partvidéke)65 E térképzetekhez illeszkedő formákban A Vénusz vonulása is bővelkedik: „János kedvenc kirándulóhelyévé vált a kisebbik sziget. Ahhoz azonban, hogy oda

57 Michel Foucault, A panoptikusság. Ford. Fázsy Anikó, = M. F., Felügyelet és büntetés: A börtön története. Bp., Gondolat, 1990, 264-311., 285.

58 Hász, 2013, 215-216.

59 Uo„ 233.

60 Dino Buzzati, A Tatárpuszta. Ford. Telegdi Polgár István, Bp., Európa, 2003, 11.

61 Uo., 58.

62 Uo., 89.

63 Julien Gracq, A Szirtiszek partvidéke. Ford. Szabolcs Katalin, Bp., Magvető, 1991, 13.

64 Buzzati, 2003, 24.

65 Gracq, 1991, 17.

116