Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 10. szám - Gergely Ágnes: Egy urbánus főhajtása
[... ], itt, Gyoma meg Endrőd közt két sor eperfa vót, egyik ódalt is, a másik ódalt is. Estefele vittünk egy darab kenyeret, leültünk a fa alá, ettük az epret... * ... A disznóvágás nagy ünnep vót régen, a rokonság ünnepe. Néha húsz disznóvágás is vót egy télen. [...] Rengeteg nép vót együtt olyankor, harmincán is vótunk. Négy vetett ágy vót a szobába, meg a nagy kanapé, ott feküdtek sorba az onokák, meg jutott a kuckóba is, meg a padkára is. Soha nem felejtem el azt a kuckó-meleget. [...] Levágódott a disznó, kezdődhetett a pörkölés. A faluba egy időbe (20. század eleje) nem lehetett szalmával pörkölni, mer minden ház náddal vót lefedve, nagyon sok tűz vót a pörkölés miatt. A levágott disznót ki kellett vinni a falu szélibe pörkölni. [...] A tanyákon lehetett szalmával pörkölni. Ez fontos vót, mer jobb íze vót a szalonnának. [...] A disznóvágás napján a reggel egy kis pálinkával kezdődik - mán az embereknek. [...] Délbe orjaleves vót, meg paradicsommártás a főtt húsho. Vót, aki csíktésztával ette a levest, de vót, aki hagymával, még kenyeret is evett hozzá. Este tőtött káposzta vót, meg hurka, kolbász, sütöttünk pecsenyét is. [...] Hájas tészta vagy fánk sült a disznótoros vacsoráho. [...] — Édesanyám [...], hát még csak kéne egy kis bor, lemosni ezt a sok kolbászt... - No, eredj, Vince, hozzá, de csak eggyel. [...] Mikor ment haza a rokonság, mindenkit megpakoltak kóstolóval... * Csak ünnepkor terítették le az asztalt, máskor nem. Egy tányér, meg egy kanál vót az asztalon, meg a kenyér, meg a víz. Mikor megfőtt az étel, édesanyám behozta a vaskotlárba, letette az asztalra, a szedőkanalat édesapám felé fordította. [...] Addig nem lehetett felkelni az asztaltú senkinek, míg mindenki jó' nem lakott. Meghagyni az ételt nem vót szabad. [...] Csak édesapámék beszélhettek az asztalná... [Karácsonkor] édesanyám szentelt vízzel megszentelte a szoba négy sarkát, meg az asztalt, csak azután ehettünk. Mindenbű, amibű ettünk, hagyni kellett az angyaloknak is. Mézbe mártottuk a fokhagymát, azután édesapám egy almát annyifele vágott, ahányan vótunk, ez azt jelentette, hogy egy család vagyunk. Mindenhö kalácsot ettünk. [...] Éjfélkor meg mentünk az éjféli misére. Újévre tőtött káposztának kellett lenni, meg valamilyen szárnyasbú vót húsleves, hogy szádjának az évek. Az endrődiek komolyan vették az ünnepeket, a hiedelmeket, a szokásokat, a hagyományt, a keresztelőtől a temetésig. Az ünnepi alkalmak evéssel voltak összekötve, de a „halotti tor" kifejezést sehol sem találtam. Annál gyakrabban ezt: „Csendesen megebédeltek, hazamentek." * Van néhány utolérhetetlen endrődi étel. Ilyen a lángos. A gölődinleves, ami a zsidó pészáhi (húsvéti) hagyományban is megvan. Anyukám bátyjának, Laci bácsinak (Fenákel Judit édesapjának) a kedvence volt a savanyú tojásleves. A túrós derelye nekem szilvalekvárral az igazi. A tarhonyát, a kukoricamáiét a háború után évekig ettük. Mindnyájan szerettük a palacsintát, a tarkedlit. A csö- röge (vagy herőce) mai napig a kedvencem. Egyszer nagyanyánk sütött egy vájdling csörögét, kitette az egészet a verandára. Judit meg én kint játszottunk a kertben. Kerültünk-fordultunk, ettük a csörögét. Nagyanyánk kijött a gangra, a kezét összecsapta: - A két büdös kölök 21
