Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Büky László: „Merdre!”-től az „örök anyag”-ig

különben is férfiakból álló közönség nem érezte annak" (Pukánszkyné 1978: 238.). Ez a fajta vaskos deákhumor mutatkozik meg Petőfi Sándor nyelvhasználatában is. O háromszor írja le a szót, ezek egyike szólásban van, és a negyedik alkalommal is egy szólás ismerete folytán következtethető ki. A Petőfi-szótárt is fölhasználva a következő levélbeli szöveghelyekről van szó, ezekben részben tréfálkozási szándéka, részben érzelmi fölindultság mutatkozik; Teleki Sándornak, 1847. február 5.: „

Nagyon nehezen esik, hogy a füledet sem mozgatod: —e vagy kalaposinas?" - Kubinyi Rudolfnak, 1847. április 10.: „[...] kutyamód számítok ígéreted betartására, mert különben oly nagy rakás szarban maradok, mint a babiloni torony vagy Jókay orra." - Arany Jánosnak 1847. augusztus 17.: „Csak látom én, hogy szar a világ, tök a tromf." - Arany Jánosnak 1847. augusztus 29.: „Tompát pedig hiába mentegeted [...]. Mindenesetre szar ember." Figyelemre méltó, hogy éppen Telekihez írott levélben a szólásmondásban nem írja ki a szart, ellenben az Aranynak szólóban igen, sőt szar embert is ír.

Egyébként nemcsak Petőfi lírájában, Arany János költői nyelvében sem fordul elő a szó - erről az Arany-szótárat készítő Beke József volt szíves tájékoztatni hasonlóképpen (az írói szótáraink szerint) Balassi, Zrínyi Miklós, Radnóti Miklós nyelvezetében sem. Füst Milán lírájában - saját adattáraim szerint - ugyancsak nincs meg. Ellenben naplójának ezerhétszáznál több oldalas kiadásában ez található: „[...] nem akad egyetlenegy icipici, vad népecske sem [...], amelyik fellázad a vastörvények ellen, azt kiáltja: szarom rá!" (Füst 1999: II, 578). Füst ezeroldalas levelezése ugyancsak tartalmazza ezt a szitkozódást néhány változatban, ezek azonban az előzőhöz képest személyesek. Csak egy példa, amelyet az egyik Kosztolányi Dezsőnek szóló levélben olvashatni: „Beletörődni a lassú elhalásba: úgy látszik, ebből áll. Szarni rá, akkor is!" (Füst 2002: 203.). Találni szart, szarost Tóth Árpádnak, Nagy Zoltánnak, Déry Tibornak, Pataki Dezsőnek, Hajdú Henriknek, Lengyel Menyhértnek, Fülep Lajosnak címzett levelekben (Füst 2002: 85., 105., 114-5., 134-5., 164., 244-5., 411-4.) és még néhány helyen. A névsor mutatja, hogy Füst a vulgáris-közvetlen hangnemet olyanoknál alkalmazza, akikkel fesztelen kapcsolatban volt.

Weöres Sándor lírájában legjobb tudomásom szerint csupán ez a szövegrész kapcsolható az eddigiekhez: „Mindegy, I hogy a megfagyott I kutyaszar I melyik végét szopod" (Weöres 2013: 604.). Nem tudhatni, volt-e ehhez köze a költő Baldán nevű kutyájának, vagy csupán a vulgáris kitételből készült-e Weöres valamit kicsiholni az egyébként elhagyott töredékből. A groteszk megoldások mestere e tárgyban (is) kihasználta a lehetőségeket: „Majomvacsoraemléktől I zúg a majomreterát, I majombakák menetelnek, I jobbra át és balra át" (Weöres 2009: II: 349-50.). A majomvacsoraemlék metafora aligha szorul értelmezésre. A reterát 'ámyékszék' (retyerát, retyerád) szavunk német eredetű, a XIX. század közepétől jegyzik a nyelvtörténészek. Népies és régies stílushatását Weöres a Mezzofanti bíboros magyar verskísérletei egyikében is kihasználja: „A magyarnál odaát I Fából van a reterát. I Délibábot ereget, I Légy csípi a feneket" (Lö liő, Weöres 2009: III, 90.).

Ugyancsak archaikus ma már a hajdani szállodák illemhelyeinek számozásmódjából (00) ismeretes és széles körben elterjedő jele, amelyet Bolond Istók művészként készít: „Szépérzékhiányom ellenére a gyár művészeti osztályán alkalmaztak mint festőt, mivel éppen ott akadt üresedés: az ajtódeszkákra én festettem a dupla nullát." - „Valamelyik emeleti lakás ajtaján meglátott egy büszke névjegyet: »Őrült Szvetozár, illemhelygyári duplanullafestő, hatóságilag engedélyezett okleveles úriember«." — „Már kevés

107