Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Bene Zoltán: A rongyember
Bene Zoltán A rongyember „Lehúznak egyszer majd téged is s nem tudod hova mész le suhogó aknába visz a lift tízezer napra s éjre innen hol virág és fák és a fold aß és a fenti ég is istenem mondod istenem miért hát miért hát miért is s mint kit a világ kint hagyott se éj se nap se reggel nem jönnek föl a csillagok és már te sem jöhetsz fel" Fekete Vince: Tízezer éj (részlet) A kórházszag ismerős undort keltett, az olajfestékkel kent, mocskos falakon számtalan alakzatba rendeződtek a foltok. Hogy leküzdje rosszullétét, ezekre koncentrált: az egyik birkát, a másik tehenet formáz, a harmadik olyan, akár Ausztrália, körülötte a déli tengerek megannyi szigete szeplőzi a valaha tükörsima felületet. Hiába próbálta elterelni a figyelmét, öklendezni kezdett, meddőn, kínlódva. Enyhén meggörnyedve egy ablakfülkébe somfordáit, homlokát az üvegre tapasztotta, várta, hogy csillapodjon a háborgás ott, belül. Jóllehet a sűrű másnapok révén nagy gyakorlatra tett szert a rosszullétek terén, jól kezelni sosem tanulta meg a problémát. Halálfélelemtől szorongatva, izzadva dermedt mozdulatlanná, várta, hogy múljék el, szívódjon föl végre a gyötrelem. A kórház udvarát leste, a fakó foltoktól tarka pázsitot, a szürke kaviccsal szórt sétányokat. Gondozatlan virágágyások, kusza díszbokrok és zöldellő fák között fürdőköpenyes betegek totyogtak. Némelyik állványt tolt maga előtt, az állványon infúziós zacskó függött, a zacskóból kanyargózó műanyag cső a köpeny ujjábán tűnt el, szállította a gyógyító oldatot az erekbe. Másoknak a köntösük alól, az ágyékuk tájékáról tekeredett elő vékony csövecske, de ebben a folyadék nem a végükhöz csatlakoztatott és zsebben hordott tasakból a test irányába, de pontosan fordítva áramlott. Műtőslegények és beteghordók dohányoztak a lombok alatt, rokonlátogatók tébláboltak elveszetten a padok között, óriási fekete macskák kószáltak a kertben. A látvány elhomályosult, majd kiélesedett. Enyhült a tortúra, gyomra, nyeldeklője megnyugodott. Kiegyenesedett, letörölte homlokáról a hideg verítéket. Kicsit még maradt az ablakban, álldogálni keveset, míg végleg összeszedi magát.- Valami baj van? - érintette meg a vállát egy könnyű kéz. Megfordult. Ritka szép arcú nő állt mögötte, valódi szépség. Aggódó tekintettel fürkészte, s ettől valami édeni melegség áradt szét az ereiben. A nő halványkék, belebújós ingféleséget és ugyanolyan színű nadrágot viselt, a lábán papucs - mintha az imént kelt volna ki az ágyból, s még pizsamában flangálna. 18
