Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Bene Zoltán: A rongyember
- Némiképp rosszul vagyok a szagtól. Nagyon régen és nagyon rövid ideig dolgoztam klinikán... Nem szerettem... A szagot azóta se.- Általában így vannak ezzel az emberek - mosolyodott el a pizsamás nő, minden bizonnyal nővér. - Beutalták vagy látogató?- Látogató vagyok. A feleségem a nőgyógyászaton fekszik.- Odakísérem. Hányas kórterem?- Hetes. Elindultak a folyosón.- Hogy hívják?- Sátai. Sátai Márton.- Úgy értem, a feleségét.- Gabriella. Horváth Gabriella.- Nem volt hozzá szerencsém - a nővérke szabályos, hófehér fogsort villantott. - Már meg is érkeztünk! Csakugyan a hetes számú kórterem előtt torpantak meg. Sátai elmotyogott egy köszönömöt, mielőtt belépett. Nyolc ágyat számolt össze, az ajtóhoz bal felől legközelebb esőben feküdt a felesége. A többiben nagy hasú nők.- Szia - leült az ágy szélére. - Minden rendben? Gabriella bólintott.- A körülményekhez képest. Sátai mondani szeretett volna valami biztatót. Vagy legalább vicceset, de csak a torka kapart az öklendezés nyomán. A feje megint sajogni kezdett, és egyszerre azon kapta magát, arról ábrándozik, milyen jó lenne tudni, hogy hívják azt a nővért, aki idekísérte. Akkor tovább őrzi az emlékezete, mint névtelenül. Ezt tapasztalatból tudta. Az anonim ismerős hamarabb feledésbe merül. És Sátai nem akarta, hogy feledésbe merüljön az a nő...- Mikor csinálják? - szorította meg a felesége kezét lagymatagon.- Nemsokára. Előkotorta a hátizsákjából a narancslevet, az ágy melletti asztalkára helyezte.- Hoztam ilyet.- Köszönöm. Jól fog esni - Gabriella gyöngéden elmosolyodott. - Nemrég elvittek egy ágyat a teremből - mesélte. - Az egyik szobatársunk épp vizsgálaton járt, mikor két kórházi fickó berontott, szétszedte, elvitte. Amikor visszatért a szobatársunk, nem volt hová lefeküdnie. Két órán keresztül gubbasztott a sarokban, azon a vacak, fémvázas széken, ott, ni, mire hoztak neki egy ágyat. Pedig mi nyomban szóltunk az ügyeletesnek.- És miért vitték el? - érdeklődött Sátai.- Az nem derült ki.- Fasza - csúszott ki a száján.-Jó napot! - két asszonyság tűnt föl a kórterem ajtajában, ugyanolyan ruhában, mint a szépség, aki Sátait idekísérte. Csakhogy ezek csúnyák voltak. Az egyik túl kövér, a másik túl sovány. Slamposan, unottan Gabriella fekhelyéhez slattyogtak, a sovány leakasztotta az ágy végéből a kórlapot, hümmögve vizslatta, sóhajtozott, ciccegett, s egy tollal pipákat rajzolt egyes sorok végére. A másik mesterkélt együttérzéssel kezdett duruzsolni Sátai feleségének: 19
