Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Buda Ferenc: Ingajárat

Egyhangú s unalmas dolog folyton egyazon járaton ingázni. Belefáradok.

Leülök, elbóbiskolok.

Néha tengerről álmodom. Mormogó hullámok felett madarak szállnak, fellegek. Fölnézek rájuk, nevetek.

Szállók velük, szállnak velem, szárnyára kap a végtelen.

De álmomban is jól tudom: innét nincs hova szállanom.

Hisz mi végre is szállanék?

E járat nekem épp elég, itt mindenemet megkapom: jót-rosszat, forrót-hideget. Kenyeremet és vizemet.

Ide másképpen süt a nap.

Itt a sivatag: sivatag, tudom, ki mivel hiteget, s hol öröm, hol meg a harag rezgeti idegeimet.

De nem tudom, jaj, nem tudom, miért vonszolom a gondokat!

Én ezer éve itt lakom ezen az ingajáraton.

Ez a hajlékom, otthonom. Tömlöcöm meg a templomom. Tegnapom meg a holnapom.

Lágy dombok lankás közei, lapályok pangó vizei, terpedőfolyamtorkolat - hej, Duna, Dráva, Visztula!

Ez az egy járat visz - hova? Balra-e? Avagy jobbra tán?

E testre szabott téridő baljósán fura sodratán a lárma olykor őrjítő!

S nem tudni: mi a fő irány, s hova sújt Isten ostora?