Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 3. szám - Füzi László: Formák, vonalak…
Fűzi László Formák, vonalak... Amikor először találkoztam Gerle Margit munkáival, akkor a kerámiáival találkoztam először. Ez a találkozás jó néhány évvel ezelőtt történt meg, s ennek kapcsán az is eszembe jutott, egyik írásomba idéztem is, hogy Tolnai Ottó a földbe helyezte volna el, a földbe ásta volna be Gerle Margit kerámiáit, kerámia-látomásait, a növényi, rovari ízeket leképező formákat, mondván: „aföldben vannak, akár valami régi-új kultikus tárgyak, de még puha agyagból, jóllehet hangjuk már az égett cserépé". Azt is mondhatnám, hogy Tolnai a földbe látta bele Gerle Margit alkotásait, noha akkor még nem tudta, hogy a föld képzete állandóan insprálja majd Margitot, mintegy az ottani vegetáció részének tudta őket, „puha harangnak, puha kürtnek", melyeket „csigák lepnek, hogy némaságuknak felkínálják kis védtelen spiráljuk akusztikáját". Magam - Tolnaival ellentétben -, már akkor is ezt mondtam, csak a felszínen tudtam elképzelni Gerle Margit akkori világának létét, akkori munkáit, legszívesebben egy kertet rendeztem volna be velük, vagy inkább a kertet, a magamnak-magunknak elképzelt kertet, úgy is lett volna talán a helyén való, a teret a lenti világ formáival betölteni, a buja vegetáció mintáit a minket körülölelő világ részévé tenni, miközben nemcsak a természet erejét tapasztaltuk volna meg, hanem a képzeletét is, a színekben, formákban, kitüremkedésekben, elágazásokban megmutatkozó alkotókedvet. Mintha Szentkuthy mondatainak elkanyarodá- sait követte volna Margit, nem tudjuk, hogy vonalai, az általa elindított formák milyen irányba folytatódnak, miképpen kötődnek le, csak haladnak a maguk útján, addig, ameddig be nem látjuk, hogy nem is a lekötődésük a valódi kérdés, hanem az, amit ezekben a látszólag céltalan kanyarodásaikban, öncélúnak tetsző vegetációjukban, céltalan létükben elmondanak, feltárnak. Ahhoz, amit most felidéztem, hozzá kell tennem azt is, hogy Gerle Margit akkori munkáit nem kiállítóteremben, még csak nem is műteremben, hanem természetes létezési helyükön, egy kertben, történetesen a kertjükben ismertem meg. Ereztem, hogy a kertből nőttek ki, s hogy a természeti formákra visszautaló formák tárgyiasultak, merevedtek meg bennük. Azt mondom, bár akkor még nem használtuk ezt a kifejezést, biomorph munkák voltak az akkori munkái is. A másik megjegyzendő az, hogy Gerle Margit munkáit időben és térben is mindig Benes József munkái mellett láttam, ők ketten, ha hatottak rám, akkor együtt hatottak rám, s nemcsak a munkáikkal, ezt már szinte csak magamnak mondom, hanem valami mással is, azzal, ahogy megismerhettem a kép és a tárgy 94
