Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)
Mészáros Tibor „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat" (A publicista Márai) Az újságírói hagyomány és Márai (publicisztikai pillanatkép a századelőről) Az irodalomnak (...) Szövetkeznie kellett (...) a hírlapírás nem vallotta kárát, hanem az irodalom igen. (...) A vadházasságban a hírlapírás lett az úr, a diktáló, a parancsoló..." (Ambrus Zoltán: Irodalom és újságírás.)1 „Hasonló biztonsággal lehet megkockáztatni azt a következtetést, hogy a hírlapírás befolyása nélkül az utolsó negyedszázad irodalmában sokkal több volna a komolyság, a tartalmasság, az elmélyedés és sokkal kevesebb a felületes, az elnagyolt munka, s ha talán kevesebb az elevenség is, viszont kevesebb az olyan tehetség, aki elforgácsolta magát."2 A mottóban szereplő és utóbbi idézet jól mutatja, hogy a napisajtó, ezen belül a publicisztika megítélése meglehetősen ellentmondásos volt a századfordulón. Jeles írónk, Ambrus Zoltán fentebb idézett terjedelmes (még többször idézendő) tanulmányában féltette az igényes irodalmat, kárhoztatta a publicisztikát, mert véleménye szerint utóbbi károkat okozott a honi literatúrának a műveltség színvonalának csökkentésével, a népszerűség igényesség rovására történő hajszolásával. Aggodalmai kifejezése mellett a publicisztika káros voltát állítja előtérbe és a lapok szerzőinek egyre nagyobb, a gyarapodó olvasóközönségre gyakorolt hatását, hatalmát. Valóban: a legnépszerűbb közlési formává ekkortájt a napilap lépett elő, és üstökösként robbant be a kor kulturális életébe, elhozva a vonal alatti műfajok, elsősorban a tárca virágkorát. Az időszak is kedvezett a műfajnak, a polgári olvasóközönség számára természetes napi szükségletté vált az aktualitások könnyed, irodalmi köntösben történő feldolgozása. Másképp fogalmazva: „A kor szellemi áramlatai mindig fólvirágoztatják azokat a műfajokat, melyekre az illető kor olvasóinak szükségük van."3 4 Jól kifejezi a korabeli olvasók tárcához való viszonyát Krúdy Gyula vallomása is, aki a szépirodalom egyik formájának tartotta az újságírást: „Bár a politikai pályára készültem, nem érdekelt az újságban más, mint a tárcarovat. Azt figyelmeztem gonddal és kíváncsisággal, és hetenként magam is írtam egy-egy beszélyt, amelyet manapság csodálkozva olvasok. "A Kétségtelen az is, hogy a sajtó ilyen fokú előretörése megállíthatatlannak tűnt, ennek köszönhetően is újságírók egyre több elismerést, pozíciót kaptak. A századfordulótól kezdve állami kitüntetések, elismerések garmadával jutalmaztak zsurnalisztákat: báró lett Dóczy Lajos (külügyi sajtófőnök, költő és színműíró, műfordító), lovag lett Fáik 1 A Budapesti Újságírók Egyesülete 1910-ik évi almanachja. Bp. 1910. 10. 2 Ambrus, i. m. 12. 3 Szomaházy István: Az újság. A hírlapírás műhelyéből. Bp. 1893. 41. 4 Idézi Szabó Ede: Krúdy Gyula alkotásai és vallomásai tükrében. Bp. 1970. 60. 62
