Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
iskolában. Persze Juliska néni egyedül nem vállalhatott bennünket, velünk tartott az ugyancsak új és fiatal orosztanárunk is, Piukovics Lajos. A jó hosszú (tor)túra alatt senkit sem kellett megbüntetni, s mi, akik mind alföldi gyerekek voltunk, maradandóan szép élményekkel (és meglehetősen fáradtan) érkeztünk haza a hegyvidékről. De előttünk állt még az egész szünidő. A Kósák és a Kosa lányok A Kiskőrösre Akasztóról beköltöző Kósákkal nagyanyai ágon vagyok rokonságban. Ahogyan a Jónások — nagyanyám testvérei - a kuliéri tanyavilágba költöztek az 1900-as évek elején, a Kósák ugyanakkor Kiskőrösre költöztek be. Négy anyámkorú testvérről van szó, három férfiről és egy nőről, de sokáig róluk is csak elejtett szavakból tudtam. A három fiú mind mesterséget tanult, József (aki aztán Pestre, Angyalföldre költözött) cipészmester volt, István mészáros és hentes, Gyula szabómester. A lánnyal, Médi nénivel édesanyám időskorában került közelebbi kapcsolatba, s ekkor általa ismertem meg én is. Öregasszonyokból álló „művelődési körnek" volt a vezetője, s harciasán követelte, hogy adjak neki (vagyis a kör számára) az akkor már szép számban megjelenő könyveimből. Aztán édesanyámtól azt is megtudtam, hogy fiatalkorában Jóska bácsi is, Pista bácsi is megpróbált neki udvarolni, de ő, mint más kísérletezőktől is, tőlük is elmenekült. (Míg csak ki nem fogta apánkat.) Engem izgatott ez a rejtélyes rokonság, és nyolcadikos koromban egy kiskőrösi búcsújárás alkalmával megkerestem Pista bátyámékat, akiknek két - egy és két évvel fiatalabb - lányuk volt. Váratlanul érte őket betoppanásom, de aztán nagyon kedvesen, sőt szívesen fogadtak. A gimnáziummal szemben, központi helyen, egy hosszú sarokházban laktak, vagyis annak hátsó fertályában, mert az elejét (jókora részt) államosították. Pista bácsi ritkán volt otthon, felesége, Mancika néni vezette a házat, de szava mégis kevés volt, mindent Pista bácsi határozott meg. A két lány, a két unokatestvérke és édesanyjuk különösen örültek nekem, s már első alkalommal elvittek az iskolájuk rendezte táncos mulatságra, ahol én persze nemcsak megtáncoltattam őket, hanem - mivel erre is volt lehetőség - „szív küldi" dalt is küldtem nekik. Irénke volt az idősebbik, kicsit pöszítve beszélt, és visszahúzódóbb, komolyabb volt; Manyika meg, a húga, mint a kisebb testvérek általában, szeleburdibb, nevetősebb (és szebb is, csinosabb is). Kispolgárinak mondható körülmények között éltek, zongorájuk volt, és mindketten (akár én, nem nagy sikerrel) zongorázni tanultak, s fürdőszobájuk is volt fürdőkáddal. Az első látogatás sikere után gyakori vendég voltam Kosa Pista bátyáméknál (meg a Kosa lányoknál). Hamarosan úgy jártam hozzájuk, mint nem sokkal előtte a kuliéri rokonokhoz. Közben Kalocsára kerültem gimnáziumba, de látogatásaim akkor is folytatódtak. Emlékezetes, hogy egy alkalommal akkor voltam náluk, mikor ott időzött (nyaralt) Pista bácsi pesti szeretője is a velem egykorú fiával. (Mancika néninek muszáj volt tűrnie, s mit mondjak, igen jól viselte). Mi, fiatalok jól megvoltunk együtt, s mivel a pesti fiú is humán osztályba járt, latin közmondásokkal bűvöltük a lányokat. Ekkor több napot töltöttem náluk. Nem 46
