Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
tudom, Pista bátyám mesterségében (hentes volt) dolgozott-e, mert csak éjszakára járt haza általában, s erről nem került szó. Volt viszont a csengődi határban tíz kataszteri hold szőlőjük (gondolom, Mancika néni hozománya lehetett, mert csengődi születésű volt), s egy alkalommal éppen ott voltam, mikor Pista bácsi egy akasztói asszonnyal a közeli szüretről tárgyalt, s Akasztóról tíz fő szüretelő verbuválását kérte napszámosként. (Akkor nem is nagyon gondoltam rá, hogy az ötvenes évek második felében hogyan lehetett valakinek tíz hold szőlője.) Irénke és Manyika is az általános iskola után Pestre került, egy szigorú, katolikus felekezeti iskolába. Irénke hamarosan (mivel reménytelennek gondolta rám várni, mert egymásnak szántak bennünket) férjhez ment egy pesti ismerős mérnök fiúhoz, s többet nem is találkoztam vele. Manyikával viszont, aki gyönyörű, mutatós nagylánnyá penderült, annál inkább. Egy alkalommal, mikor náluk voltam, Mancika néni megkért, hogy oroszból korrepetáljam kicsit. Elő is vettük a könyvet, Manyika az ölembe ült, s nagy csókolózásba kezdtünk az orosz leckék mellett. Édesanyja is bejött egy alkalommal a szobába, de rendben valónak találta a dolgot. Mi tagadás, Manyika nagyon tetszett nekem, de mielőtt komolyabbra fordult volna a dolog, meghátráltam. Hosszú ideig nem mentem hozzájuk, annál is inkább, mert Kalocsán hót szerelmes lettem újra (reménytelenül) a város legszebb gimnazista lányába. Utoljára már pesti lakos és kezdő egyetemista koromban jártam - szinte kény- szerűségből - Kosa Pista bácsiéknál. Ennek története van. Akasztón jártam látogatóban, ahol már korábban jól összeismerkedtem a tisztelendő úrral, aki belevaló, modern pap volt. Mint ilyennek, volt egy Zetka márkájú motorkerékpárja is. Mivel ekkor már volt jogosítványom, elkértem tőle, hogy egyet hadd kerüljek. A Csengődi útnak, Csengődnek vettem az irányt, jó idő volt, és játszottam: maximális sebességig kapcsoltam, majd a gázról levéve a lábam, lépésig futtattam ki a motort. Indiánvágta - ahogy a gimnáziumban tornatanárunk futtatott bennünket. Már Csengődön jártam, ahol az utat keresztezte a vasút. Mit ad isten, a sorompó le volt eresztve, így el kellett balra kanyarodnom. Akkor meg az a vad ötletem támadt, hogy milyen sebességgel tudom bevenni a kanyart. Megint jól ráadtam a gázt, de aztán már hiába volt minden, nem tudtam bekanyarodni, így inkább nekimentem az út menti ároknak. Lerepültem a motorról, de mivel éppen friss ásás volt körülöttem, nem ütöttem meg nagyon magam. Kikászálódtam a motorral együtt, s indítani akartam, de a gép meg se nyikkant. Mi legyen? Eszembe jutott, hogy Csengődön fodrászkodik egy akasztói ismerős fiú. Nosza, a motort tolva megkerestem, s kértem, segítsen. Elvitt egy motorszerelő ismerőséhez, aki nagyot nevetett, ahogy vizsgálat alá vette a gépet: az volt az egész baja, hogy megszívódott benzinnel. Ha már ilyen szerencsésen megúsztam, gondoltam, meglátogatom Kecelen volt gimnazista barátomat - alig több mint húsz kilométer. S lön. Már késő délutánra járt az idő, mikor hazafelé indultam. Igen ám, de belefutottam mindjárt egy hirtelen nyári zivatarba. Alig láttam valamit a sűrű esőben, teljesen átáztam pillanatok alatt, s emlékszem, a lábaimat feltettem a tankra, s úgy galoppoztam. Kész csoda, hogy bejutottam Kiskőrösre, s gondolkodás nélkül Kósáékhoz csorogtam. Mancika néni és Manyika elszörnyedtek, 47
