Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
(Bagó István és Racsmány Mihály személyében), magam vitathatatlanul a legjobb irodalmára (sőt, a város „költője"), mint ahogy a legjobb atléta is Masek László személyében, aki megyei ifjúsági futóbajnok volt. A Haynald-obszervatóriumot meg Selmeczi Károly bácsi mellett a fiatalabb Hegyi Lajos kezelte. És szinte vicces, hogy ugyanúgy osztályunkba járt az egész iskola legmagasabb és legalacsonyabb tanulója, akik ráadásul egymás mellett ültek az első padban. Ám az is igaz, hogy az igazgató úr félévi értékelésben kiemelte, hogy a mi osztályunkban (III. b) egyedül több fegyelmi ügy történt, mint a gimnázium egészében. Ehhez én is hozzájárultam egy igazgatói megrovással. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal, bármennyire tilos volt is, bevittem az iskolába egy nagyon izgalmas olvasmányomat. Annyira benne voltam a történetben, hogy órák után bennmaradtam az osztályteremben, s háborítatlanul olvashattam. Annyira azért működött a józanságom, hogy tudtam, ebédre haza kell érnem a kollégiumba. Mikor eljött az ideje, össze is pakoltam, s szinte bódultán mentem lefelé az emeletről a lépcsőn. S teljesen tudatlanul, automatikusan nyúltam a zsebembe, elő egy cigarettát, és menet közben rágyújtottam. Igen ám, de éppen ekkor nyílt a bejárati ajtó, s belépett az iskola egyik tanára: Kiss Bence! Hát ezt hogy gondolod?! Jött a megdöbbent észrevétel. Akkor tértem magamhoz, és szörnyen összezavarodtam. Persze fegyelmi ügy lett belőle, mert bár a kollégiumban volt dohányzási engedélyem, ez az iskolára nem vonatkozott. Cziráky Imre bácsival kényszer-nyugdíjaztatása után sem szakadt meg természetesen a kapcsolatom, lakásán többször meglátogattam. Nemcsak hogy jólesett neki, de úgy gondolom, el is várta. Először persze mindig az új verseimről kérdezett, de nagyon keveset írtam, amit meg tudtunk volna beszélni. Viszont sok mindent mesélt a korábbi évekről. Legemlékezetesebb például, amikor Móricz Zsigmond látogatását ecsetelte. Részletesen taglalta, hogy a „Zsiga bácsi" milyen akkurátusán tudta enni kis bicskájával a kenyeret, szalonnát és hagymát. Aztán a lányokról faggatott, s természetesen tudott Baksa Jutka iránti kudarcos, de kitartó szerelmemről is. A város irodalmi, kulturális életét illetően továbbra is aktív maradt. A városi könyvtárban, annak igazgatójával, Nyitrai Lajos bácsival - aki viszont úgy volt „priuszos" ember, hogy fiatalkorában Bajcsy-Zsilinszky köréhez tartozott - műsoros esteket szerveztek. Ennek közönsége egy laza értelmiségi társaság volt, s ezeken az összejöveteleken és rendezvényeken nekem mindig ott kellett lennem, s a kollégiumból, még ha be is voltam „riglizve", erre mindig elengedtek. Iróvendégeink is voltak, többek között ott volt Móricz Virág, sőt Szabó Dezső nőtestvére, vagy Pákolitz István, akiről addig nem is hallottam, de kiderült, hogy valamikor Kalocsán volt kosztos diák. Osztályfőnökünket magunk között Julcsának becéztük, s úgy gondoltuk, nagyon jól kijövünk egymással. Különösen belopta magát a szívünkbe, hogy harmadik végén, a nyári szünetre nagy osztálykirándulást szervezett számunkra. Méghozzá gyalogtúrával. Baradlától, az Aggteleki-cseppkőbarlang bejáratától indultunk hátizsákostul, aztán az erdők, hegyek között, napi tizenöt-húsz kilométeres gyaloglással tovább, míg elértük a célállomást, Egert. Útközben turista- szállásokon szálltunk meg, egyes helyeken tovább is időztünk, s persze csibész- kedtünk, vagánykodtunk is, de érdekes módon jóval visszafogottabban, mint az 45
