Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
borultam a padom fedelén, s a valóságól elrugaszkodva gyönyörű jövőről, szerelemről álmodoztam. (Vagyis sokáig tartott a gyerekségem.) A gimnázium érdekes színfoltja volt - negatív értelemben - Kiss György tanár úr (azaz kissgyurka). A fiatal generációhoz tartozott, magyar-történelem szakos volt, s az egyik előttünk járó osztály osztályfőnöke. Gyalázatosán kirítt a hajdan legendásan jó tanári karból, pedig azt mondták, az egyetemen jelesre végzett. Annyira nem tudott magyarázni, hogy öt-hat oldalas, sűrű óravázlatokat írt (ilyeneket is diktált nekünk), vagy a könyvből olvasta föl szinte az egész anyagot. (Az osztályából az egyik csibész tanítványa egyszer közbeszólt, hogy tanár úr, egy „a" betű kimaradt...) Ugyanakkor ő volt az iskola futballcsapatának az edzője, s igaz, ami igaz: a futballhoz tornatanárunk sem értett jobban. Másod-harmadéves koromban én is tagja voltam a csapatnak, méghozzá a jobb half posztján, bár én szélső szerettem volna lenni - akkor nagyon gyors lábú voltam. S mindenem volt a foci, többet jelentett számomra, mint a tanulmányi eredményem. Volt egy nagyon emlékezetes meccsünk (talán 1959-ben?), amikor Bajáról a IV. Béla Gimnázium egyik osztálya járt Kalocsán kiránduláson, s kihívták meccsre az iskola válogatottját. Igen ám, de ebbe az osztályba járt a fiatal Dujmov (a későbbi Dunai Antal), aki ifjúsági válogatott volt, bal szélen meg a szintén NB Il-es Ezsi játszott. Szégyen ide-oda, tönkrevertek bennünket. (Nekem kellett volna fognom Dujmovot, de úgy ment el mellettem, ahogy akart, s bár én sem voltam kis termetű, akkorákat lépett, mint én hármat.) Aztán egyre jobbak lettünk, s fontos közép- iskolás meccseket játszottunk. Egy ilyen előtt jó pár nappal kificamodott a bokám, s még örültem is neki: hátha hazamehetek egy kis betegszabadságra. Kiss Gyurka erről hallani sem akart, mondván, hogy hamarabb felépülök lábon, én viszont - mivel az új igazgató engedélyezte - bizony csak hazautaztam Akasztóra. Ezért kár volt, mert mint edző kirakott a csapatból. (Pedig 1961-ben Kalocsa nyerte a középiskolás bajnokságot.) - Humorát azért értékeltem. Egy óraközi szünetben jó barátom, Párniczki Jancsi bement a klotyóra rágyújtani, de elfogyott a gyufája. Ekkor nyílt a szomszéd fülke ajtaja, s érkezett valaki. „Drága magyar testvérem, van gyufád?" szólt át Jancsi a közismert ötvenhatos megszólítással. A válaszfal tetején átrepült a gyufa, majd rágyújtás után vissza. Csöngettek, jött a történelem- óra. Kissgyurka jött be, kicsit késve, történelemórára. Lapozgatni kezdett a naplóban, mint ahogy feleltetés előtt szokták, az osztály várakozó, néma csendben, mikor végre megszólalt: „Drága magyar testvérem, Párniczki János, készültél-e?" Jancsi sápadtan tántorgott ki a katedra elé, de mondhatott bármit, Kissgyurkának semmi nem volt jó. Miután jól megkínozta, beírt neki egy akkora egyest, hogy alig fért a naplóba. A második osztály után Cziráky Imre bácsi nyugdíjaztatása miatt új osztály- főnököt kaptunk, mégpedig nőt, dr. Kerekes Bálintné Juliska nénit. Biológiatanárunk volt, és a kalocsai állatorvos felesége. Középkorú volt, olyan, amikor még mutatósak a nők, s lestük is, amikor kapaszkodva írt a táblára, hogy mozog a feneke. „Belevalósága" ellenére finom lelkű, érzékeny nő volt, és nehezen bírt velünk, jó párszor megríkattuk. Ennek ellenére nagyon szeretett bennünket, sőt büszke volt osztályunkra, mert az iskola legkülönb osztálya voltunk. Ha magamat nem számítom, tőlünk került ki a gimnázium két legjobb szavalója és előadója 44
