Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - Kanalas Imre: Kecskemét város fejlődésének stratégiai irányai
lés mindegyikére átfogó rendezési tervet készítettek. Ebben kijelölték a leendő ipari üzemek helyét, valamint az üzemekhez kapcsolódó lakás- és kommunális fejlesztések telepítését is.21 A tervszerű és gyors ütemű fejlesztések csak 1957 után valósulhattak meg, mert csak ekkorra sikerült megfogalmazni a fejlesztések irányait meghatározó várospolitikai elgondolásokat. Ezeknek két fontos célja volt. Egyrészt fel kellett számolniuk a többi megyeszékhelyhez képest tapasztalható infrastrukturális és fejlettségi elmaradottságot, valamint biztosítani kellett az egyre növekvő kecskeméti lakosság (1949-ben 61 730 fő, 1960-ban 71 226 fő) alapvető igényeinek kielégítését. Az 1960-as, 1970-es évekre Kecskemét fokozatosan, funkcionális és térbelihálózati értelemben is valódi várossá, irányító-szervező központtá vált. Ezen új funkciók révén is alapvetően megváltozott a város társadalmi-foglalkozási szerkezete. Ebben az időszakban indult meg a város - esetenként erőltetett - iparosítása, s ellentmondásoktól sem mentes gyors urbanizációja, növekedése. Az elsősorban mennyiségi mutatókkal mérhető, de hatalmas erejű és dinamikájú változások szinte szétfeszítették a korábbi városfejlődési kereteket. Ennek az esetenként nem mindig átgondoltan és tervszerűen történt nagyvárosias fejlődésnek kedvezőtlen hatásai, ellentmondásai a későbbi városfejlesztési feladatokra is hatással voltak.22 A nagyléptékű beavatkozások érdekében négy évtized alatt három általános városrendezési tervet kellett készíteni. Az elsőt 1959-ben, a következőt 1967-ben hagyta jóvá az akkori Megyei Tanács, míg a harmadikat már a Városi Tanács fogadta el 1981-ben.23 A jelzett rendezési tervek pontosan kijelölték - az adottságok figyelembevételével - a város funkcionális egységeinek (ipartelepek, lakóövezetek, parkok, sporttelepek, egészségügyi intézmények, temetők, szeméttelep stb.) legoptimálisabb helyét. A terv ajánlásainak megfelelően kezdődött el a város keleti és déli részén az ipari üzemek, tanácsi vállalatok, a kereskedelem, a kommunális és közlekedési célú egységek letelepítése. Az iparterületek kiterjedése a nyolcvanas évekre meghaladta az 1000 ha-t. Az erőteljes iparosítás hatására folyamatos volt a városba költözés, ami nyomasztóvá tette a lakáshiányt. Ennek kezelése érdekében új lakótelepek (Árpádváros, Széchenyiváros, Hunyadiváros, Műkertváros stb.), illetve tömbházak (pl. OTP, vagy régebben „Fehér Ház", Aranyhomok Szálló, Lordok Háza) alakultak ki, melyek építése során - az adott kor sajátos politikai viszonyai között - nem mindig vették/vehették figyelembe az értékmentés lehetőségét, szükségességét, az épített környezet történelmi hagyatékait, vagy éppen az egységes városarculat kialakítását szem előtt tartó kívánalmakat. Az ipari területeken és a lakóházakon kívül a hetvenes-nyolcvanas évektől a harmadik nagy városarculatot formáló elemmé a közintézmények váltak. 21 Hajdú Zoltán: A településpolitika „szocialista" modelljének kialakítása Magyarországon (1949-1951). In: Tér-idő-társadalom. Huszonegy tanulmány Enyedi Györgynek. Szerk.: Tóth J. Pécs: MTA Regionális Kutatások Központja, 1990.157-169. p. 22 Csatári Bálint: Kecskemét város történelmi fejlődésének néhány tanulsága. Kézirat 4. p. 23 Megyei Tanács 1959. XII. 21. 691/1959. sz. határozata; Megyei Tanács 1967. IX. 27. 27/1967. (IX. 27.) sz. határozata; Városi Tanács 1981. IV. 8. 7/1981. sz. határozata. 160
