Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - Hatékonyan, versenyképesen a pályán maradni (Szarka Balázzsal Kriskó János beszélget)
- Ezt a munkát is a Kecskeméti Konzervgyárban végezte?- Nem, Nagykőrösön voltam, az ottani konzervgyárban. Négy év után egy személyi változás következtében átkerültem Kecskemétre. Megszólított az akkori igazgató, Végvári István, akivel a munkám révén már korábban is közvetlen kapcsolatban álltam. Felajánlotta, hogy hagyjam ott a belkereskedelmi minisztériumi állást, jöjjek át Kecskemétre, a konzervgyár állományába. Rábólintottam. Itt először üzemszervezési osztályvezető lettem, később az igazgató mellett voltam műszaki titkár, végül már termelési főosztályvezetőként dolgoztam a Kecskeméti Konzervgyárban. Úgy érzem, ez volt az az időszak, amikor megalapoztam az élelmiszeripari ismeretemet és vezetési ismereteket is szereztem.- Nem volt hiúsági kérdés önnél, hogy az elegáns minisztériumi állást feladta egy kis vidéki konzervgyár főosztályvezetői posztjáért?- Nem, legalábbis most így utólag nem gondolom, hogy hiú lettem volna valaha is a minisztériumi állásomra. Jogilag a minisztériumhoz tartoztunk ugyan, de én naponta a konzerviparban éltem Nagykőrösön is, Kecskeméten is. Ebben a kollektívában dolgoztam, és mivel Kecskeméten teltek el a tanulóéveim, erősen kötődtem a városhoz, meg tetszett az a feladat is, amit az akkori igazgató itt fölkínált nekem. Tudnia kell, hogy abban az időben a Kecskeméti Konzervgyár az ország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata volt, mint állami cég. A két telepen, meg a hozzánk tartozó feldolgozótelepeken három és fél ezer ember dolgozott.- Éppen ezért nehezen magyarázható, hogy mi vitte rá önt 1976-ban arra, hogy elmenjen egy kis szövetkezeti konzervüzem élére egy főosztályvezetői pozícióból, egy nagy, három és fél ezer főt foglalkoztató cégtől?- így utólag azt mondom, hogy hálás vagyok a sorsnak a döntésemért. Hogy mi volt a döntés oka? Meg kell mondanom őszintén, hogy személyi ellentét alakult ki köztem és az akkori igazgató között. Azokhoz az elképzelésekhez, azokhoz a technológiai korszerűsítésekhez, amiket akkoriban szerettem volna végrehajtani, mint a gyár termelési vezetője, nem kaptam meg a szükséges háttértámogatást. Az akkori AFÉSZ-elnök, Bordos Lajos édesapámon keresztül üzent, hogy volna-e kedvem váltani. Igent mondtam. így utólag azt mondom, hogy a sorsnak ez egy nagy ajándéka volt. Úgy döntöttem, hogy kimegyek Hetényegyházára, az ÁFÉSZ ottani konzervüzemébe. Az első fél év nagyon nehézkes volt egy nagy gyár után. Nagyon pici, elavult és korszerűtlen volt az üzem, de pont az a lehetőség és az a háttér, amit akkor a szövetkezet kínált, nekem nagyon kapóra jött, ahogy azt az élet később igazolta is. Mert tényleg egy kis - szabad talán így fogalmaznom - koszos savanyítóüzemből fejlődtünk azzá, akik most vagyunk. Amikor a múlt évben ünnepeltük a hetényi üzem fennállásának 50 éves évfordulóját - ebből a fél évszázadból jelentős időszak már az én vezetésemhez kötődik akkor nagyon büszkén gondoltam vissza arra a nagyon nehéz, de mégis alapokat biztosító időszakra, hogy honnan indultunk, és hol tartunk ma. A hetényi üzem alapozta meg az egész Univer élelmiszeriparát. Az élelmiszeripar jelenti egyben az Univer Szövetkezet kereskedelmét, működését, meg egyáltalán annak az 1271 embernek a biztonságát, akik velünk dolgoznak. Ez jelentette korábban is, ma meg még inkább a cég megélhetésének alapját. 61
