Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Rajzok egy élet tájairól (Horváth Máriával Váczi Mária beszélget)

többször gyalog tettük meg az utat a tőlünk kétórányi járásra, Ófaluban élő nagyszüleiül házáig. Korán reggel indultunk, megmásztuk a hegyeket, és nagy csokor virágot szedtem közben a nagymamának. Vele gyakran mentem gyűjteni, egyenes tartással a fején hozta haza a lekaszált szénát. Voltak tehenek, sokat vittük együtt a tejet a tejcsarnokba. Tartottak lovakat is, emlékszem, mennyire szerettem az istállók szagát.

Ennek ellenére a háziállatok nem érdekeltek különösebben, de mindig volt otthon vagy egy őzike, vagy egy kis szarvas, vagy egy bagoly, amit édesapám hazahozott az erdőből. Bogarat vagy lepkét szelídíteni, az igen! - gondoltam, de egy háziállattal jóban lenni az egyáltalán nem olyan különleges dolog.

Ezek az alapok, amik meghatározzák az életemet, ebből merítek, mindig ide térek vissza.- A családod mellett kik hatottak még rád, kikre gondolsz vissza szívesen ?- A tanárok mindig fontosak voltak az életemben! Tisztelettel gondolok rájuk, felelősségteljes, sorsokat formáló munkájukra.

Véménden jártam általános iskolába. Mandulás János tanító úr figyelt fel rá, hogy ügyesen rajzolok, versenyekre küldték a rajzaimat, díjazták őket, a Kukoricatörés címűre most is emlékezem.

Rendes, egészséges falusi iskola volt a miénk, ahol színjátszó kör működött, az úttörőzenekarban én is játszottam.

Halk szavú, csendes gyerek voltam, ennek ellenére össze tudtam fogni a társaimat egy- egy feladatra. Nem olyan régen találkoztam egyik osztálytársammal, ő mondta, ha valami problémájuk volt vagy összevesztek, mindig engem hívtak, hogy tegyek igazságot.

Az általános iskola után a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába jelentkeztem díszítő festő szakra, ahol túljelentkezés miatt ötvösnek vettek fel, aminek kezdetben egyáltalán nem örültem. Később, köszönhetően tanárunknak, Nádas Évának, nagyon megszerettem. Érdekes volt, és egyben kihívást is jelentett a kemény anyag megmunkálása, a sárga- és vörösréz izzítása, formázása

De másoknak is sokat köszönhetek, így Rétfalvy Sándor szobrásznak, akivel úgy vizsgáltunk egy krumplit, úgy néztük, milyen fények és árnyékok figyelhetők meg rajta, mintha a világ csodája lenne. Bizse János festőtanár igényes, nagyon jó pedagógus volt, tőle rajzolni tanultam. Fantasztikus magyartanárunk volt Weidinger Vilmos személyében, aki egy vers elemzésekor arra volt kíváncsi, hogy én mit gondolok az adott versről.

Osztálytársaimmal megszállottként dolgoztunk a négy év (1967-71) alatt, hihetetlenül doppingoltuk egymást, nem a tanárok követeltek, hanem mi egymástól. Aki szünet után nem egy mappányi rajzzal tért vissza, arra nem jó szemmel néztünk. Volt, hogy húsz szobrot gyúrtam egy nyári szünetben.

Nekem Pécs volt a Város, nagyon-nagyon gazdag élményeim kötnek oda. A hatvanas évek végét egyébként is a kulturális pezsgés jellemezte. Zenei tagozata szintén volt a gimnáziumnak, ott tanult Jandó Jenő, akinek csodáltuk zongorajátékát. Híres volt a Pécsi Balett, csakúgy, mint a Bóbita Bábszínház felnőtteknek szóló előadásai, emlékezetes a csupasz kezekkel eljátszott előadásuk. A villányi Szobrászművészeti Alkotótelepen is azokban az években születtek meg az első alkotások.-Az említett pedagógusokon kívül kaptál-e további biztatást, bátorítást a rajzolásra?- Igen, a családom és a rokonságom körében is többeknek volt valamilyen kézügyessége.

Kislánykoromban mindig az ablakban ültem, az ablak volt a kedvenc játszóhelyem. Azt a képkivágást láttam az utcából, a kertből, amerre néztem, és ez a lényege a filmcsinálás71