Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Rajzok egy élet tájairól (Horváth Máriával Váczi Mária beszélget)
nak és a képalkotásnak is. Kiragadom azt a darabot, amit meg akarok mutatni a világból meg a gondolataimból. Otthon egyfolytában rajzolgattam, festegettem, az öltöztethető papírfigurák dobozszámra szaporodtak az ágyam alatt. Édesapám bátyja Pécsváradon élt a várban, gyakran nyaraltunk náluk, ott is a széles várfal ablakában ülve játszottunk. Különös élmény volt beszívni a történelmi levegőt, járni a nyikorgó padlókon, nézni az ásatásokat. Nagybátyám amatőr festő volt, aki képezte magát. Pécsvárad minden utcáját megfestette. Nála láttam először olajfestéket, vásznat, és tőle kaptam először arany gombfestéket. — Volt idő, amikor azt gondoltad, erdész leszel vagy óvónő, szobrász vagy ötvös, majd lettél színekbe, vonalakba lelket rejtő rajzoló. Hogyan kezdődött?- 1971-ben, érettségi után jöttem Kecskemétre felvételizni az akkor alakuló Rajzfilmstúdióba. Tizenöt fiatalember jött össze az ország minden részéről, Pécsről, Szegedről, Budapestről, és persze Kecskemétről. Távol a szülői háztól - éltünk, laktunk, főztünk, tanultunk, játszottunk -, s így jól összekovácsolódott csapat lett belőlünk. Akkoriban még kevés rajzfilmet lehetett látni a tévében, a Mézga családra és a Gusztáv- filmekre emlékszem, de ezek akkor nekem egyáltalán nem tetszettek, de gondoltam, biztos lehet itt valami mást is csinálni. És akkor láttam egy animációs filmet, Kovásznai György Fény és Árnyék című filmjét. Ez a film egy mondat kibontakozása mozgó rajzban és emberi hangban, a rendező szándéka szerint. A mondat Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versének egy sora: „s szép, mint a fény és oly szép, mint az árnyék". Nagyon erős hatással volt rám, rádöbbentem, hogy az animáció ilyen is lehet, nem csak vicces karikatúra, amit megerősített még egy moziélmény is, a Beatles zenéjére készült Sárga tengeralattjáró. Mikulás Ferenc és Szarvas Judit - aki vágó volt a Bácsfilm Stúdióban - elképzelése szerint formálódott kis filmes csapatunk. Az oktatás úgy történt, hogy a budapesti Pannónia Filmstúdióból jött hozzánk pantomimes, vágó, animátor, zeneszerző, művészettörténész s olyan rendezők, mint Szoboszlay Péter, Jankovics Marcell, Gémes József; de a szabadtéri rajzolást például a kecskeméti Goór Imre festőművész tanította. Egyfajta szabadiskola volt ez nekünk, nagy lehetőség, hiszen az Iparművészeti Főiskolán akkor még nem volt animációs képzés. Viszont világhírű szerzői filmek készültek a Pannóniában, akkor robbant a nagy generáció. Nem volt nehéz beleszeretni ebbe a műfajba, a játékosság, a kísérletezés, a határtalan szabadság, amit kínált, egy csapásra vonzóvá tették. Az, hogy sokat kell érte dolgozni, az nem okozott gondot, bennünket még úgy neveltek, hogy az örömmel végzett munka jólesik, s abból még lehet is valami. Sokszor térdig jártunk a papírban, annyit krokiztunk (párperces mozdulatrajz ez). Jólesik visszaemlékezni, ezek az évek határozták meg a stúdiónk alapjait. — Életünk során jó néhány ajtóval találjuk szemben magunkat, nem tudva, mi vár ránk, ha lenyomjuk a kilincset. Vannak ajtók, melyeket sohasem felejtünk. Emlékezetedben te milyen Ajtókat őrzői?- Volt egy sorozattervem Ajtó címmel, nagy terv volt! Száz darab egypercest készítettünk volna, együtt a volt szocialista országokkal, lengyelekkel, csehekkel, észtekkel. A harminc évvel ezelőtti életérzéseinket, gondolatainkat fejezték volna ki ezek a filmek, s talán a félelmeinket is, hiszen nem tudtuk, mi van kint, az Ajtón túl. Ajtóink titkairól láthatnánk most filmeket, de csak kevés Ajtó nyílt meg. így egy jó ötlet támogatás hiányában elhalt. 72
