Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Parasztok és cívisek a hódoltság jogszolgáltatásában
Kecskeméti tanács uraink..., Ceglédről voltának..., körösi főbíró és az egész esküdt polgártársaim." A meghívott városok általában két-két esküdtet, tanácstagot küldtek, a meghívó városnak pedig az egész tanácsa részt vett az ítélkezésben, a jegyzőkönyvet pedig a helyi nótárius vezette. A három város bíróságának megbízatása - Schwáb Mária szerint - csak egy-egy ügy eldöntésére szólt, több ügyben nem járhatott el. Szinte kivétel nélkül csak súlyos bűnesetekben vagy nagyobb polgári perekben ítélkeztek. Döntéseik ellen fellebbezésnek helye nem volt. A Nagykőrösön fennmaradt néhány eset alapján azonban a fenti megállapítást módosítani kell. 1639. január 17-én a „három város... törvénytételében" valóban Kecskemétről és Ceglédről két-két személy és Oláh Mihály főbíró elnökletével az egész körösi tanács, összesen 13 fővel, részt vállalt. Ezúttal azonban nem egy, hanem két fontos ügyet tárgyalt ez a bíróság. Mivel igen kevés esetről maradt hiteles feljegyzés, csak ennek alapján fogalmazhatjuk meg, hogy mindenképpen volt rá eset, hogy olykor két vagy több ügyben is dönthetett ez a testület. A három város bíróságának erre a tanácskozására nemcsak ezen kisebb kiigazítás végett kellett kitérnünk, hanem sokkal inkább a testület működésének felvillantása és az ítéletek, a büntetések jellege és a végrehajtás körülményei miatt. A közel húsz főből álló bírói testület előbb Csapó Lőrinc körösi tanácsnok felett ítélkezett. A köztiszteletben álló testület e tagja korábban „a város pincéjében mulatván... vitába keveredett egy legénnyel..." Mivel az őt megsértette, „ide az városházához jővén, arra kért bennünket, hogy az legényt megfogjuk". A bíró a sértett tanácsnok kívánságának megfelelően parancsot adott a sértő elfogására és előállítására, de ez a tizedeseknek nem sikerült. Ezért - a főbíró mint vádló előterjesztése szerint - Csapó Lőrinc tanácsnok ennek hatására ismét „ide a városházára jővén, rútul szitkozódott... mind magamat, bírótársaimat, tizedeseimet..." megsértette. Az ügy körültekintő vizsgálata után a három város bíróságának ez lett az ítélete: mivel „ő is azon hit [eskü] alatt lévén s tanácsbeli társa lévén az eskütt polgári társaságban, ez az büntetése; hogy az tanács közül [egy] ideig kiszámláltassék, valameddig Istenét meg nem engeszteli s az ekklézsiát... Azért ekklézsiát kövessen..." Nem kevésbé érdekes ugyanezen testület elé került másik ügy és az abban született ítélet, amit Fejér Pál körösi lakos feleségével szemben hoztak. A város székbírája több alkalommal hitelben adott húst az asszonynak, aki tartozását felszólításra sem egyenlítette ki, sőt ennek megismétlésére „rút gyalázatos szókat" mondott a székbírónak. Az ügyet „három városbeli tanácsuraink jó lelkiismerettel megvizsgálván..." hozták meg döntésüket: az asszony tette elkövetése miatt „...az fekete székből az ekklézsiát megkövesse és a városból kiverettessék".9 Tehát, bár a helyi magisztrátus és a convocatus civil bírák mondták ki az ítéletet, olyan ügyekben, amelynek a hitélettel nem voltak semmiféle kapcsolatai, annak végrehajtása mégis az egyházi közösség előtt, annak bevonásával, rítusainak betartásával történt. Bár kétségtelen, hogy ezekben az évszázadokban a vallások befolyása igen erőteljes volt az élet sok területén, és a jogszolgáltatás során nemritkán hivatkoztak az ó- és az újszövetségi iratokra, parancsokra, a bírói döntések meghozatala és annak végrehajtása általában a mezővárosi hatóságok feladata volt. Ezt jelzi az is, hogy Kecskeméten a jogszolgáltatásba az egyházakat semmilyen formában sem vonták be. így ez a két ítélet nem csak ma tűnik szokatlannak. Becsületsértési és különféle bűnügyekről érthetően Kecskeméten is többször tárgyalt a tanács. Hasonló esetekről itt is jelentős számú feljegyzés maradt. A magisztrátuson belüli konfliktusok alkalmával azonban úgy szólt az ítélet, hogy a 9 Szilády Áron - Szilágyi Sándor: 1863. 69-70. 63
