Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Kabdebó Lóránt: A városi társaság

a dárdás - lehet, csak képzelt - pillantások erdejében.

S 0, szemet ütő denevér-öltözékében a reszkető táj karjaiba hull, letérdepel és keresztet vet sűrű egymásutánban, tanácstalanul állok - Ő sír...

és ekkor anyám hangja zokog bennem

menekíteni tűzből kitérés volt a hite,

sorsot sorsért: csillagot kínált arany keresztért cserébe hat szögletébe zárva a csillag magát sebzi szüntelen,

a végtelen felé fordult kereszt az örökség átkától szabadít ezreket és ezreket.

Anyám, ki gyermekeiért templomtól templomig

görgette a járvány, tűz, éhség súlyos köveit,

hallgató apám előtt

Térdig koptak lábai.

Atyák hite kattinthatott néma lakatot,

vagy bölcs ingadozás: vakszerencse vágányaira állítani a jövőt. Otthonunkban minden évben nyolc Chanuka-gyertya lobogott, nyolc ujj fényesített matt karácsonyfát a „Máoz cur jesuati" dal lélegző ütemére pislogva, papír-ezüsttel díszített fenyőágak, s a „Menyből az angyal" csendes imája alatt, míg a pörgettyű apró ördöge táncolt, nyelvelt a fólnyújtózó lángok erdejében.

Házunk nyolc Chanu-Karácsony gyertyája között véreink arcát sejtette az elfolyó viasz.

Volt köztük versenyből is hadakozó, rövid vonaglás után kihunyó mint Imrus bácsié, ki hogy bőrét mentse megkeresztelve szállta át az óceánt,

Chile napja süt reá, vagy talán elhunyt rég, hogy árkádos sírjában gyermekszív mellett aludjon a nagy kereszt árnyékos csendjében.

Vagy: Armin bácsi gyertyája, ki szintén hasztalan tért ki,

Auschwitzba vitték mártírként meghalni.

Ez idő tájt otthonunkból kiégett már régen a karácsonyfa.

Helyén irtózat-fa vert gyökeret a szívemben.

Talán, a Dormició templomtól araszoló menet láttán rémlett:

Elén a püspök ájtatoskodóknak keresztet nyújt csókra - meghökkenve hátráltam a kijárat felé,