Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Szepesi Attila: Vizek árnyéka (Barbár szonettek – versciklus)
nem kell többé a félálomi mézesmázos, a becsali, a nyál ácsorgó, sem a trágyadombi kukorékoló, sem az ajtón kihajított, hiába mászik vissza az ablakon. Sem a látszólag hűségesen szolgáló, aki meglop - elég volt belőletek! Önarckép Rembrandt modorában Ideless, te vigyori kófic, roskadt fotelben kuporgó, akinek gyűrt arcán alácsurog a lámpafény, és naponta újabb ráncok lepik hajdani feszes bőröd, mintha valami láthatatlan pók, a sokasodó esztendők mikroszkópi takácsa szőné oda tiszteletedre színarany hálóját. Tán még tetszene is a varázslatos ragyogás, a benső szellemfényt utánzó, ha nem tudnád, miféle rombolás folyik odabenn, az erek és sejtek szövevényes alagútjain, a porcok domborulatain meg a csontok velőiben, és miféle nyálkásan borongó ködök gyűlnek elfedni egykor tüneményes emlékezeted. Világzene Fauszt Bolond Istókkal kart karba öltve ropja, bőrduda nyenyerének visszarikolt. Füttyök fonódnak a fekete szélbe. Szitár, örmény duduk, cigányok szájbőgője, arpeggio, havasi kürt, Telemann ezer-csendű fuvolája. Születő és múló helyet cserél. Szó, patakcsobogás, kocsmai dávoria, dübdüb, dadogás, zsolozsma, vulkánkitörés robaja, hajnali rigófütty. Talp dobban, csörög kasztanyét. Örvényben forgó időtlen idő, futó vizek árnyéka, évszaktalan év, világtalan világ. Dzselal ed-din Rumi mámoros dervisei, tibeti bonc csengője, jódli, kantele. Belülről sötétülnek el a hangok, kívülről újra megvilágosulnak. Későn? Korán? Ki dönti el? 7
