Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
A világ élőinek kétneműségére már jóval korábban rájöttem persze, de hogy mit jelent az, hogy fiú vagyok, akiből, ha igaz, férfi lesz, vagyis testi vágy csak tízéves korom táján kezdett kialakulni. Az is először a körülöttem élő állatok páro- sodását megfigyelve jelentkezett. Pedig addig természetes volt, hogy ott voltam a konyhában, ahol anyám nagylányoknak, fiatalasszonyoknak, sőt tanítónőknek ruhát próbált, vagyis levetkőztek előttem. Érdeklődéssel néztem, válogatni is tudtam közülük, melyik tetszik, melyik nem, de szexuális ingerenciát nem váltott ki belőlem. Sőt, még sokkal később sem. Pedig testnagyságban gyors növésű voltam, 12 évesen szinte akkora, mint ma. De nagyon emlékezetes volt, s ez már „fiúiságomban" érintett, hogy nyolcadikos koromban, rajzórára bejött helyettesíteni egy akkor kezdő, 18 éves, helyre tanítónő, s ahogy rajzoltunk és mögém ért, áthajolt a fejem fölött, kivette a ceruzát a kezemből, hogy korrigáljon, s fejemet a két szép melle közé fogta. Teljesen éreztem a testét, és alig mertem mozdítani a fejemet. Attól kezdve távolról „szerelmes" voltam abba a kicsi tanítónőbe, aki különben nemcsak kacéran viselkedett, de úgy is öltözködött. Talán ettől kezdve kezdett tudatosulni bennem a nemi vágy, s éjszakákon, ennek nemcsak sikamlós álmok, de kézzelfogható következményei is lettek. Ezzel együtt számomra a „nő" sokáig csak idea, esztétikum maradt. Vagy tetszett, vagy nem. Koedukált osztályba jártam, s ott is így osztályoztam az osztálytársnőimet. Emlékezetes, hogy kb. tizenkét éves koromban az iskolában verbuváltak állami gazdaságban való nyári munkára fiatalokat. Ez pedig jó messze, Oroszlány mellett, Kömyén volt. Felnőtt legények már dolgoztak ott Akasztóról, s az ő közvetítésükkel szerveződött az akció. Persze én is jelentkeztem, anyám el is engedett, s rábízott egy környékbeli ismerős legényre. Elég sokan vállalkoztunk az iskolából, fiúk-lányok vegyesen. Ott összeismerkedtünk a helyi gyerekekkel, akik szintén ott dolgoztak, és egy nagy stráfkocsin gyűjtöttek össze bennünket, úgy mentünk a földekre. Volt köztük egy szép fekete, rövid hajú kislány, úgy hívták, Czigány Éva, akivel már a kocsin erősen méregettük egymást. A gyereksereg, különösen az akasztói lányok, elkezdték mondani, hogy Czigány Éva a Kiss Bence „szeretője". Szó se róla, nagyon tetszett (de csak messziről) az Évike, de őrá én sokkal nagyobb hatást tettem. Az akasztói lányok vihogva mesélték, hogy azt mondta: hasonlítok a Sárdi Jánosra. Én ugyan nem tudtam akkor még, hogy ki is az a Sárdi János, de büszke voltam rá. Mikor vége lett a munkaidénynek, persze elváltunk. De máig jó szívvel gondolok vissza rá - lehet, hogy „szerelmesek" voltunk egymásba? Felsős koromban az iskolában is igencsak nézegettem a lányokat. Úgy adódott, hogy hatodikos koromban is, mint mindig, játszott az iskola egy színdarabot (egy szovjet népi mesejátékot), s én lettem a főszereplő. Partnernőm pedig egy helyes ötödikes kislány, Édes Julis. Farkas Julianna volt az igazi neve, és ikertestvére is volt, de anyjuk után mindenki csak Édes lányoknak nevezte őket. És nálunk a faluban akkor a Juliska, Mariska, Teruska stb. becézést „úriaskodásnak" tartották. Nekem persze Juliska volt. Mire az előadás sok próba után elkészült, nagyon összemelegedtünk, s ha megfogtuk egymás kezét, belepirultunk. Ez volt talán az első „szerelmem". Neki is. Keveset beszéltünk egymással, inkább a szemeink beszéltek és ragyogtak, de alig vártam később is, hogy az iskolai tízpercekben is megláthassam. S ez bizony hosszú ideig tartott. Mondhatni, megjátszottam az 87
