Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Fehér Zoltán: A Szarajevón túl legelésző szarvasok (Népvándorlás kori keleti elemek Bátya rác néphagyományában)
ma már árnyaltabban fogalmaznánk meg megállapításait. Adatainak bősége így is nélkülözhetetlen a további kutatások számára. A bennünket közelebbről érintő másik délszláv etnikum néphitébe csak Spiro Kulisic szerb mitológiai szótára alapján nyerhettem betekintést Jung Károly ismertetése nyomán.6 Ebben a szerző a szerb ősvallás számbavétele során jóformán csak ősszláv, trákoillir elemeket mutat ki. Bár utal pl. arra is, hogy a pogány szlávok bálványai mennyire hasonlítottak a keleti nomád népek kamennaja babáira, s talán a karácsonyi rituális sertésölés is emlékeztet a finnugor népek medvetoraira, s a varázsló ősszláv neve kelta, illetve finn (!) kapcsolatokra utal. Bizonyos elemek pedig, mint például az ősök tisztelete, valamint az égitestkultusz, sok nép sajátja volt. Általában elmondható, hogy nem ismeri vagy nem veszi figyelembe azokat a hatásokat, amelyeket a népvándorlás korának keleti nomád népei hoztak a Balkánra. Az újabb magyar néphitkutatás, bizonyos előzmények után, ismét az európai hatásokat hangsúlyozza.7 Egyre inkább figyelembe veszi a balkáni népek hiedelemvilágát, s ezekkel állítja párhuzamba, illetve ezekből vezeti le a magyar hiedelmek egy részét.8 Különös előnyben vannak ezen a téren azok a magyar kutatók, akik beszélnek is valamilyen délszláv nyelven, illetve ilyen lakosság körében élnek. Bálint Sándor szinte nélkülözhetetlennek tartja e nyelvek ismeretét a magyar szakrális néprajz kutatásában.9 10 A magyar népi kultúrát európai kontextusba helyező kutatás azonban nem helyez megfelelő súlyt arra a tényre, hogy ezek a balkáni képzetek nem mindig az európai, pontosabban szláv (trákoillir), illetve román (vlah) ősiségből erednek, hanem a beolvadt keleti nomád népek hitvilágából. Pócs Éva például megállapítja, hogy Kelet-Európábán, s főképp a Balkánon a boszorkány képzetét a tündéreké előzte meg, s itt a boszorkány legnevezetesebb, egyik nyilvántartott őse a római strix.w Boszorkány szavunk azonban török eredetű (jelentése a nyom igéjével azonos). Bátyán is boszurkának nevezik rácul. Diószegi Vilmos már ezt a hiedelemalakot is összehasonlította európai rokonaival, s megállapította róla, hogy sok hasonlóság mellett sajátosan magyar képzetet képvisel benne a boszorkány szarva (ez nem az ördög szarva!), amit a bátyaiak is láttak a lucaszékről. A szarvas fejviselet rokon népeink boszorkányképzetében is megtalálható. Az agancs eredetileg a táltos fejviseleti darabja volt.11 Azt a felfogást, amely a magyar néphitet teljes egészében az európai hagyományokból eredezteti, még Pócs Éva is finomítja, amikor elismeri, hogy csak olyan esetekben vettünk át európai elemeket, amely esetekben volt hova kössük azokat.12 A boszorkány szarva és az ezekhez hasonló képzeteket Pócs Éva az európai sámánizmus elemeinek tartja, amelyek Európa úgynevezett reliktum területein maradtak fenn.13 6 Kulisic, Spiro: A szerb ősvallás és mitológia. Ethn. XCII. 1981. 111-119. Jung Károly ismertetése és fordítása. 7 Gunda Béla: A rostaforgató asszony. Bp. 1989. 8 Kiss Mária: A Szerb mitológiai szótár koncepciójáról. Mítosz és történelem: Sz.: Hoppál Mihály és Istvánovits Márton 394—399. Bp. 1978. Pócs Éva: Tündérek, démonok, boszorkányok. Bp. 1989. Uő: Élők és holtak, látók és boszorkányok. Bp. 1997. 9 Jung Károly: Gondolatok a magyar-délszláv egybevető néphiedelem és mitológiai kutatás kapcsán. Ethn. XCII. 1981.142-147. 10 Pócs Éva: 1989. 12. 11 Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Bp. 1958. 252. 12 Pócs Éva: A magyar mitológia és Európa. Honfoglalás és néprajz. Bp. 1997. 309-323. 13 Pócs Éva: A magyar sámánizmus a kora újkori forrásokban. Bp. 1996. 41
