Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Lengyel András: A modernséget megalapozó közös tudás
nagy falu, Békéscsaba gazdasági fejlődése megugrott, a fővonalhoz nem csatlakozó, elzárkózó megyeszékhely, Gyula pedig megrekedt fejlődésében. De e fölértékelődésnek „szubjektív" momentumai is ismertek. A szabadjegy például, amely bizonyos „szakmáknak" privilégiumként járt, szimbolikus jelentőségre tett szert. Volt például író (Ambrus Zoltán), aki szabadjegyének megvonása miatt szakított lapjával (A Héttel), s a szabadjegy, tudjuk, már-már valóságos valutaként funkcionált: újságírók sokszor szabadjeggyel fizették meg szabószámlájukat. S szinte törvényszerű fejleményt kell látnunk abban, hogy a vasút az irodalom, sőt a költészet tematikájában és szimbólumrendszerében is föl-fölbukkant. (Például Juhász Gyula, Kosztolányi verseiben. Az irodalmi vasút- és mozdonymotívumról már tanulmány is született.) A közlekedés javulásának, lehetőségteremtő szerepének élménye közélmény lett. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy mindenhol s mindenkinek de facto megnőtt a lehetősége, hogy a tér mindenkinek kitágult volna. A tanyák lakói vagy az uradalmi cselédek mindebből gyakorlatilag kimaradtak. Voltak „utazó" és nem, vagy csak nagyon ritkán utazó rétegek. A tér tehát nem mindenki számára egyformán tágult ki. A térbe zártság élménye is megmaradt. De bizonyos mértékig még a nem mobil rétegek is részesültek a tér eme kitágulásának tapasztalatából. Legalább kommunikációs pótlék formájában. A vasúthálózat kiépülésének és hatékonyságának figyelemre méltó következménye, hogy a kora délután megjelenő Az Est estére már olvasói kezében volt Budapesttől távoli településeken is. (A vasúti menetrend szerkezete ezt lehetővé tette, egészen az összeomlásig.) S mindez megnövelte a technika nimbuszát. A repülés például még nem volt igazán gyakorlati közlekedési eszköz, de mint a földtől való elszakadás lehetősége, szimbolikus jelentőségre tett szert. Újságírók és írók témájává vált, egy ősi emberi vágy megvalósulását ígérve. Karinthytól Cholnokyig többen is írtak erről, s gyorsan igazolódtak. A repülőgép, bármily kezdetleges volt is, praktikusan is egyre használhatóbb lett, az első világháborúban már harci gépezetként tűntek föl a légtérben, „felfelé" is kitágítva, „átjárhatóvá" téve a teret. Igaz, ezek a háborús repülőgép-pilóták, a szárazföldi harcoló alakulatok gyakorlatában nem osztozva még mint „sportemberek", vagy ha úgy érthetőbb, mint régi vágású, premodem „lovagok" vívták meg légi csatáikat. A repülőgép azonban már a tér átjárhatóságának kitágulását szimbolizálta igen hatásosan. 6a Az átjárható tér kitágulása a „másik" megtapasztalásának lehetőségét is megnövelte. Budapest nemcsak beépített területének nagyságával, de lakott területének „sűrűségével" is ember s ember új viszonyának megteremtője lett. A beépíthető telek érték volt, maximális kihasználására törekedtek. „Fölfelé" is építkeztek. A többemeletes, soklakásos nagy bérházak vertikálisan is, horizontálisan is kapcsolatot teremtettek az emberek bizonyos csoportjai között. Az öt-hat szobás, nagy alapterületű lakások, amelyek nemcsak egy-egy családnak, de az őket kiszolgáló személyzetnek (cselédlány, frajlen stb.) elhelyezését is lehetővé tették, egy régi, patriarchális „úri" életformát igyekeztek átmenteni az eltömegesedés viszonyai közé. Ez azonban csak felemásan sikerülhetett. Az egyik, jó polgári színvonalon élő írónk lánya sok évtizeddel később azt mondta, „nem is volt olyan sok az a hat szoba". S igaza is volt. A tér szigorúan határolt volt, s egy mechanikus, meg nem bontható rendbe tagolódott bele. A zártság élményét adta - a „szabadságért" már ki kellett menni a természetbe, hegyekbe, vízpartokra. A privilegizált lakáslehetőség azonban még e szűkített, „modern" formájában sem mindenkinek járt ki. Az európai metropolisszá váló Budapest társadalma, a premodem 88
