Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 2. szám - „A hazám Magyarország, de az otthonom Ausztriában van” (Komáromi Lászlóval, az Austrian Airlines nyugalmazott kapitányával Kriskó János beszélget)
- Édesapád továbbra is Paks határában élt akkoriban?- Csámpában volt egy jól menő kocsmája, az lett aztán az ő végső foglalkozása, azt hiszem. Szívesen emlékszem vissza a kocsmájára, olyan igazi jó, falusi ivó volt, még ma is a nyelvemen van a jó, csapolt kőbányai sör íze, pedig életem során biztosan száznál több sörféleséget kóstoltam, de azt a gyerekkori ízt nem találtam meg egyetlen más sörben sem. A jeget még táblákban hozták a hűtéshez, időnként jött a jeges, és feltöltötte a jégvermet. Utolsó találkozásunk akkor volt apámmal, amikor felkeresett Bécsben. Megtalált, kijött hozzám egy-két hétre. Nem tudtam megbocsájtani neki a korábbi viselkedését. A válásukat annak idején a Szekszárdi Törvényszéken mondták ki. Elkísértem anyámat, még buszra sem volt pénzünk, gyalog indultunk haza Szekszárdról Patajra. Valahol Tolna határában utolért minket egy lovas kocsival apám. Megállt mellettünk. „Gyerek, te felülhetsz" - ajánlotta nekem, de nem hagytam egyedül az anyámat. Csendes esőben ballagtunk tovább hazafelé. Ezt például soha nem tudtam megbocsájtani apámnak.- Egy másik asszony miatt váltak el a szüleid?- Hogy pontosan miért váltak el, azt nem tudom, de tény, hogy apám még egyszer megnősült. Szóbeszéd volt anyám családjában, hogy alaposan megjárta, mert egy olyan asszonyt talált magának, aki mindvégig lenézte, semmibe vette őt.- Beszéltél arról, hogy nem volt kedved apád földjein dolgozni. Vajon a kertészkedéshez volt-e vonzódásod? Szeretted nagyapád kertjét?- Szerettem, és sokat is dolgoztam benne, egy fiatal gyerekhez képest sokat. Zavart, hogy nagyapám reggeltől estig talált elfoglaltságot a kertben, és folyamatosan számított volna a segítségemre. Én Bécs mellett megépítettem az egykori pataji kert megfelelőjét, egy különleges növényekből álló botanikus kertet Schandorf-Goldbergben. Ma már megértem a nagyapámat, mert néha én is napi tizenkét órákat töltöttem a kertben. Gyerekként szívesen segítettem nagyapámnak a nyesésben, metszésben, egyéb kerti munkákban egykét órát, de ő az egész napomra igényt tartott volna. Ha azt mondja, hogy délelőtt dolgozunk, délután meg mehetsz játszani a barátaiddal, az príma lett volna. De néha úgy kellett elszökni tőle, mert ott voltak Paptován a libapásztorok, ott játszottak a falusi gyerekek, a barátaim. Érthető volt, hogy a társaságuk sokszor jobban vonzott, mint a kerti munka. Szerettem a metszőollót, de akkoriban sikerült megutálnom.-Mi lett a végzettséged, mikor befejezted a gépipari technikumot?- Általános képzést kaptunk, ott még nem szakosodtunk. Ha jól emlékszem, akkor még úgy volt, hogy ha ezt a középiskolát elvégezted, megszerezted a technikus minősítőt, és utána öt évet dolgoztál a szakmában, akkor megszerezhetted az úgynevezett kismérnökit, legalábbis Ausztriában ez a neve.- Nálunk ezt üzemmérnöknek hívják.- Ebben az iskolában is nagyon jól teljesítettem, nagy iskola volt, talán négy párhuzamos osztállyal évfolyamonként, és én a második legjobb tanuló voltam. Ebből származott az első komoly konfliktusom is, mert a két legjobb tanulónak felajánlották, hogy államköltségen folytathatják tanulmányaikat a moszkvai Lomonoszov Egyetemen. Nehezen, de kibújtam alóla. Ez 1953-ban volt, akkor, amikor Sztálin elvtárs végleg elbúcsúzott...- Hogyan és mikor találkoztál a repüléssel?- Tizenhat éves koromban elhatároztam, hogy repülni fogok. A húgom a megmondhatója, hogy gyerekkoromban a fűzfák ágai között hányszor játszottam azt, hogy repülök. Még 66
