Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 2. szám - „A hazám Magyarország, de az otthonom Ausztriában van” (Komáromi Lászlóval, az Austrian Airlines nyugalmazott kapitányával Kriskó János beszélget)

koztak. Anyám, kihasználva a helyzetet, futásnak eredt a szomszéd falu, Ordas irányába, biztatott minket is, hogy kövessük. Felkaptam Marikát, neki a határnak, minél távolabb. Az orosz katona utánunk lőtt, fütyültek a golyók a fülünk mellett, nyakamban a négyéves húgommal, tízévesen, elmesélhetetlen trauma volt. Szerencsénkre már erősen sötétedett, meg az orosz dobtáras géppisztollyal ötven méteren felül már nem lehetett pontosan célozni, lényeg, hogy nem talált el bennünket. Nem tudom, hogy a többiek hogyan úszták meg, nyilván ők is szétszaladtak, elbújtak valahol, vagy világgá futottak, de emberáldozat nélkül megúsztuk azt a délutánt.

Mi hárman egy szárkúpban húztuk meg magunkat, ott is éjszakáztunk, nem mertünk a falu felé még nézni se, nemhogy hazamenni. Másnap, ahogy kivilágosodott, nem a kertbe mentünk vissza, hanem a rokonoknál húztuk meg magunkat a faluban.- Nagy szerencse, hogy túléltétek, akár ott is maradhatott volna az egész család.- Egy hajszálon múlt, hogy az orosz nem robbantotta föl a gránátjával az egész családot. Annak ellenére, hogy engem kiemelt a csoportból, és talán megkímélte volna az életemet, a mai napig fenntartásaim vannak az oroszokkal. Úgy alakult az életem, hogy háromszor mehettem volna, illetve kellett volna mennem az egykori Szovjetunióba, de mindhárom- szor elhárítottam a lehetőséget.

Ezt a borzalmat követő télen nagy hó esett, akkor a Laci bácsiéknál laktam a községben. Nagyon aranyos volt a három lánya, sokat énekelgettünk együtt. Anyám gyakran bejárt a faluba, mindig szekíroztam, hogy hozzon nekem könyveket, úgyhogy a végén kiolvastam az egész könyvtárat, legalábbis mindazt, ami érdekelt belőle. Később is a második legjobb tanuló voltam az osztályban, talán az iskolában is. Egyedül a katolikus kántor fia, Pastyik Pongrác előzött meg. Később Pesten is a második legjobb voltam a gépészeti középiskolában.

Mikor befejeztem a nyolcadik osztályt, az igazgató hívatta anyámat, és javasolta, hogy keressen nekem iskolát, ne hagyjuk kárba veszni a tehetségemet. Anyám, aki egyedül nevelt, szégyenkezve bár, de az igazgató értésére adta, hogy nincs pénze a taníttatásomra. Ma sem tudom, hogy az igazgató úr kinél és hogyan intézte el, de ösztöndíjjal Budapestre kerültem. Nem tudom a mai napig sem, hogy ki finanszírozta a tanulásomat. A szovjet világban a nevelésre és oktatásra nagy gondot fordítottak, különösen a munkások és a parasztok gyerekeire. Vörös nevelés volt, de hatékony és eredményes.

Fölkerültem tehát a budapesti Népszínház utcai, Bánki Donátról elnevezett Gépipari Technikumba, vidékiként rögtön diákotthonba. Apai nagyapám még y-nal írta a nevét, apám már i-vel. Azt hiszem, ez volt a szerencsém, valószínű, hogy y-os névvel nem tanulhattam volna.- Ösztöndíjas egészen biztosan nem lehettél volna.- A fiamat nagyon izgatja ez az y, hátha sikerül igazolni a nemesi eredetünket. Hát, ha nemesek voltunk is valaha, legfeljebb a hétszilvafás fajtából, de az tény, hogy a madocsai iratok között megtaláltuk az y-nal írt Komáromy családot.- Édesapáddal a válás után teljesen megszűnt a kapcsolatod, vagy találkoztatok időnként?- Nem voltak gyakoriak a találkozásaink. Nyaranként egyszer-kétszer elmehettem hozzá úgynevezett szabadságra, de ezt nem szerettem, mert ő úgy értelmezte ezeket a szabadságokat, hogy majd kijárok velük a mezőre kapálni. Rengeteg könyve volt, köztük krimik, ponyvaregények, amelyek akkor nagyon érdekeltek, felültem a szénaboglya tetejére, és reggeltől estig olvastam. Ez persze nem tetszett neki, nem is hívott gyakran hozzájuk.

65