Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 12. szám - Illyés Mária: Fikció, de nem regény

olvasó talán szívesebben tenné föl fordítva és kérdésként a mondatot, olyanformán, hogy: jobban érthető-e a múlt, ha a jelenből kölcsönzött párhuzamokat húzunk?

Mert hiszen Orosz István nem elemzi, föl sem veti - ami a kor ismerői számára természetes volna - a barátságnak a 16. századi reneszánsz kori neoplatonista értelmezését. Abban az értelmezésben a férfibarátság igen intenzív, akár erotikus elemekkel lehetett gazdag, de nem feltétlenül jelentett szodómiát. A két festmény „rejtett" üzenete melletti érvei itt is költői érvek - versben és versekkel, saját verseivel és máshonnan vett idézetekkel, sejtetésekkel és utalásokkal —, a líra területére viszik az olvasót, hogy a célzásokkal és a metaforákkal a festmény korába, annak a barátságról és a szerelemről vallott felfogásába és szokásrendjébe belevetítsék a 21. század egészen másfajta érzelmi és szerelmi gyakorlatát. A lélek és a test 16. századi valósága - a könyvben ilyenformán ábrázoltán - van is, meg nincs is, fikció tehát, akárcsak az anamorfózis: de további gondolatokat is ébreszt.

Éppen hármat. Az első filozófiai. Orosz István könyvének fő tematikája, az anamorfózis szerint, ha a nézőpontunk más, más lesz a világfelfogásunk, az igazságunk is. Ami szemből nézve zűrzavaros, ferdén látva érthetővé válik. És ő meggyőz bennünket arról, hogy a 16. század elején az a zaklatottnak és ellentmondásosnak észlelt világ a 21. század változó világának áttekinthetetlenségét idézi, és hogy a művész dolga erről számot adni.

Másodszor: a kartéziánus elmék bizonyosan ellenállnak a tények - egy fél könyvtárnyi forrásanyag - ilyen szabad kezelésének. Viszont - más (posztmodern) érvrendszer szerint - ha nem lépünk ki a történelmi hűséghez ragaszkodó merevségünkből, nem fogunk tudni közel kerülni sem Orosz István könyvéhez, sem a képekhez, sem a mögöttük rejlő múltba merült történetekhez. A képek kétdimenziósak, halottak maradnának, mert a mai kor átlagos műveltségi szintjén a néző képtelen megérteni a 16. század szellemiségét. A követek Orosz István számára legfontosabb üzenete, az anamorfózis sem válna értelmezhetővé. Mivel, ahogy írja „Egy alkotásnak valahogy részévé válnak azok a gondolatok is, amelyeket a megszületése óta eltelt idő sodor mellé." Eszerint hagynunk kell, hogy Orosz István gondolatai ezeket a műveket átalakítsák, hogy a tárgyak megszólíthassák az olvasót, és elmondhassák azokat a történeteket, amelyek valójában a mi korunkban: mibennünk rejlenek.

Emlékeznek-e az olvasók arra a híres filmre, amelyiknek az volt a címe, hogy Az igazi Mao? Aki látta, nem feledheti, hogy a vetítés közepéig feszült érdeklődéssel adhatott hitelt minden elhangzott szónak. És akkor, hirtelen, belekerült egy egyre különösebb, irreális és mulatságos világ sodrásába, míg a film végére meggyőződhetett a történet abszurditásáról. A történetírás abszurditásáról is? Orosz István könyvét olvasva minduntalan ez a régi kis film jutott az eszembe.

Mert hiszen a harmadik gondolat, kérdés formájában, az olvasó, a befogadó oldaláról érkezhet: meddig követhetjük a művész képzeletét egy történelmi közegben? Felejthetjük-e a korábban említett tényt, hogy e korszak szellemi elitjét és a két követet az egyház és Európa szakadásának apokaliptikus réme ejtette rabul, és nem a titkolt szodómia jelképes ábrázolása? Orosz Istvánnak, a grafikusnak bonyolult perspektívákat ábrázoló rajzai úgy vonzzák a tekintetet, mint az örvény az apró tárgyakat, a nézőt először szilárdnak látszó utakon indítják el, és bátorítják, hogy kövesse a messzeségben fölfele emelkedő vagy lefele haladó lépcsők, az egymást követő oszlopok és mély térbe nyíló árkádok összefutó sorát. Amikor azonban már benne vagyunk ebben a csalafintán szerkesztett világban, hirtelen azt vesszük észre, hogy már nem lent állunk, hanem fönt, hogy nem bent vagyunk, hanem kint, és ha alaposabban körülnéznénk, lezuhannánk a mélybe. Nos, Orosz István varázslatos okfejtéssel a könyvében is elvisz bennünket egy olyan térbe, egy olyan időbe, ahol már semmi támaszunk nincs. De valóságosan is lezuhanunk? Erre a kérdésre a választ csak az olvasók adhatják meg, én azt javasolhatom: próbálják ki.

108