Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 12. szám - Smid Bernadett: Eleven emlékek (Kothencz Kelemen szerk.: Határjelek és hagyásfák)

Smid Bernadett Eleven emlékek Kothencz Kelemen (szerk.): Határjelek és hagyásfák Mi is lehetne nagyobb meglepetés az alliterációk szerelmesének, mint hogy a híres hetvenediken hetven kollégája köszönti egyszerre, és az ünneplő kötet szerkesztői munkálatait egy alliteráló nevű, egykori kedves tanítványa, immár kollégája jegyzi. Már maga az ötlet is izgalmassá teszi a születésnapi köszön­tőt, hiszen ez a szerkesztői elv rangos kultúrtörténeti előzményekre tekint vissza. A megoldás ismerős lehet, hetven történet, hetven írás már szerepelt egymás mellett. Ptolemaiosz hetven(két) zsidó bölcset hívott össze, és megbízta őket, hogy egy tengerparti házban, ideális körülmények között készítsék el a Septuaginta, az Ószövetség görög nyelvű fordítását. A Sukaszaptati, a papagáj hetven meséje a csalfa asszonyok­ról című szanszkrit mesegyűjtemény szintén ennyi történetet tartalmaz, igaz, teljesen más célból született, az ingatag asszonyt Rámacsandra, a papagája különböző didaktikus történetekkel igyekszik visszatartani a hűtlenségtől. A Határjelek és hagyásfák című tanulmánykötet hetven szerzője Bárth János néprajzkutatót köszönti. A könyvben felfedezhető egy közös szerzői szándék, amelynek köszönhetően az ünnepelt mozgalmas tudományos életéről, érdeklődéséről, pályájának alakulásáról is bőséggel kapunk pillanatfelvételeket. A szerzők olyan kollégák, tanítványok, akik zömmel, szinte kivétel nélkül történeti-néprajzi témát öntöttek tanulmány formájába, és ezek az írások valamilyen módon kapcsolódnak Bárth János munkásságához. Életének egy-egy szakasza hol mulatságos igaz történetek, hol tudományos eredmények keretén belül elevenedik meg az olvasó szeme előtt. Áttekintésemben én is inkább ezt az olvasatot szeretném követni, és a hetven szerző hatvankilenc tanulmányából csak néhányat fogok kiragadni, hogy aztán majd minden érdeklődő kedvére járja csak a saját útját a sorok között, ha kezébe veszi ezt az impozáns munkát. Bárth János a Jánoshalma határában lévő illancsi tanyavilágban született, számára ez a föld lett szívének és egyben a világnak is a közepe, a paraszti sors termékeny „hagyásfája". Gyermekkorától fogva eleven tapasztalatot őriz a paraszti kultúráról, annak rendjéről, logikájáról, teljességéről. Az itt szerzett élménye­iből, tapasztalatából bontakozott ki tudományos érdeklődése, pályája is, első tanulmányát, egy országos diákpályázatra beadott néprajzi dolgozatát illancsi nagyapja, Rózsa Balázs elbeszélései alapján írta meg. A családi tapasztalat későbbi munkásságában is kiemelt szerepet töltött be, a ház, a tanyavilág, a telepü­lésformák iránti érdeklődés apró sejtjeként bukkan fel a múltból, a szeretett hajlék berendezési tárgyai és a hozzá kapcsolódó történetek mélyen a leikébe ivódtak. Aztán ezek a kezdetben kavargó emlékképek sűrű szöveggé formálódtak, és a Tanyasors, gazdasors című monografikus kötetben öltöttek testet. Itt Rózsa Balázs személye már negyven év kutatói tapasztalatának fegyelmével jelenik meg, kirajzolódik a minden­napi élet, az egyén kapcsolathálója. A Bárth Jánost köszöntő kötet több szerzője is az ünnepelt írásai közül legkedvesebb olvasmányként hivatkozik erre a műre. Ahogy Kosa László, Bárth János egyetemi néprajzos szaktársa és kollégiumi lakótársa írja az ünnepelt munkásságát bemutató tanulmányában: a történész „az őt fölnevelő tanya long durée"-\ét, hosszú történetét írja meg a Tanyasors, gazdasorsban mint személyes tanú. És még ha érződik is munkájában a személyes érintettség, „éppúgy láttatja a tanyai élet szabadságát, mint hát­rányos helyzetét, a szépségét és az elvágyódást belőle”. Az egyik oldalon az érzelmi érintettségből fakadóan ott van a múlt élményalapú felidézése, a ragaszkodás, illetve az ebből következő, az apró részleteket is rögzítő, dokumentarista igény, a másikon pedig a távolba is látó, elfogulatlan tudós tapasztalata, fegyelmezettsége, az Alföld-szakértő szemléletmódja. Azt hiszem, hogy ez a különös elegy egyébként Bárth János minden egyes írásában tetten érhető. A személyes hangvétel, az olvasmányos szöveg adatgazdagsággal és precizi­tással párosul. Verebélyi Kincső tanulmányában érzékenyen gondolta tovább az illancsi tanyamonográfiát, az 1930-as években épített tanya életviteléről írottakat, a ház használatának témáját. Az évtizedek során a ház tereinek és berendezésének funkcionalitása úgy jelenik meg, hogy sikerül kilépni a térbeosztás sémái­nak monoton szajkózásából. A tér - akárcsak az ünnepeknél - a benne lakók világról és önmagukról való gondolkodását szemlélteti, ahol hiedelmek, hétköznapi és ünnepi cselekvések kapcsolódnak a különböző tárgyakhoz és magához a lakótérhez. A tárgyak így válnak jelképpé az őket alkotó és használó ember számára, a családi környezet tárgyai pedig (pl. tükör, óra, szentkép, hangszer) európai keretbe illesztve nyernek tágabb értelmezési lehetőséget a Bárth Jánost köszöntő tanulmányban. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom