Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Pécsi Györgyi: Formaváltás, új identitás (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)
Bartók-zene-inspirációt is felfedezni vél. „Áttételesen, a folklórmítosz dimenzióit talán kelleténél is több síkváltással köréje feszítve, de a Concerto Elégia tétele munkálkodik Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című költeményének dramaturgiájában is."36 A Concertot, a nagybeteg zeneszerző egyik utolsó reprezentatív művét (1943-ban Serge Koussevitzky megrendelésére Bostonban komponálta) a zeneirodalom Bartók szellemi végrendeletének tekinti, ennek népdalszerű III. Elégia tételében, „gyászos siratóénekben" búcsúzik el a háborús szülőföldtől, és vallja meg legnyíltabban és legmegrendültebben mély hazaszeretetét. Bartók szelleméhez hűen a versben kitüntetett szerepet kap a népköltészet, Szilágyi Domokos azonban tágabbra nyitja a hagyomány határait: modern magyar és európai műköltészeti vendégszövegekkel, intertextusokkal egészíti ki. A Máté evangéliuma és a Lászlóffy Aladár-vendégszöveg, a Szókratészre tett utalás („utolsókig minden poharat kiinni") mellett nyilvánvaló a Thomas Mannt üdvözlő József Attila-vers szövegközisége, de a már említett Babits-allúzió mellett Szent Pál apostol- (szeretetevangélium), Ady- („veszett hangszer" - A fekete zongora) intertextust is fölfedezhetünk, és természetesen nemcsak szövegpárhuzam, motivikus rokonság mutatható ki Márki Zoltán és Illyés Bartók-versével, hanem rejtett dialógus is. (S lehetséges, hogy a Concerto IV. tételében fölhangzó banális Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország parafrázis zenei intertextusa a „csiribirivalcer".) Ismeretes, Bartók bármilyen hagyomány szabad felhasználását támogatta, ő maga azonban azért is fordult a parasztzenéhez, mert számottevő műzenei hagyománya a magyar zeneirodalomnak nem volt. Szilágyi ugyanúgy kezd „bánni" saját műfaja, a költészet hagyományával, ahogy Bartók: szöveghűséggel idézi, parafrazálja, saját nyelvébe asszimilálja (a hagyománykezelés bartóki módszerének lehetőségét majd a Garabonciás kötet néhány versében használja ki). Új identitás A vers hű képet ad Bartók erkölcsi és zenei nagyságáról, híven idézi meg azt a Bartókot, aki a paraszti zenekultúrával ötvözte a modernséget, s híven azt, aki fölismerte, vallotta és hirdette a Duna menti népek testvériségének eszmeiségét. Az Amerikába emigrált Bartók úgy jelenik meg, mint az önkínzásig meg nem alkuvó erkölcsi nagyság, de a portré mélyen emberivé válik, mert a zeneköltőnek leginkább kérdései, kételyei vannak: hogyan számoljon el önmagában az elhagyott és megtagadott valóságos hazával, miként élje meg emberként, zeneszerzőként mindennapjait egy elgépiesedett, értéktékozló környezetben, s vajon művei elérik-e céljukat, megtalálják-e az értő közönséget. „Szilágyi versében az emigráns Bartók válik példaképpé, (Fáj az otthon, ki megtagadott. / Fáj az otthon, a megtagadott.) Ettől lesz a költemény »áthallásos«, ahogy a holocaust-vers /Halál árnyéka - P. Gy.] is. Nemcsak a meg-nem értett művészet példázata lesz ezáltal a Bartók-zene, hanem az otthontalanná tett művész közegtelensége is megjelenik a példázatban, amit joggal tarthatunk a kisebbségi költő léthelyzet-áttételének. Nem állítom, hogy hogy ez úgynevezett »költői szándék«, világos célzat a versben, mint ahogy azt sem, hogy a költemény lelkes fogadtatása ezt a rejtett üzenetet méltányolta. A cenzúrázott irodalmak költő-közönség viszonyában mindig is jelenlévő cinkosságról van inkább szó; a költő beleérző képessége »ösztönösen« rátalál azokra a témákra, amelyek a tiltott mondandók kódjai lehetnek, s a közönség, anélkül, hogy verbálisán megfejtené őket (hiszen ezzel leleplezne és így elvesztene egy kódlehetőséget), ugyancsak »ráérez« a neki szóló tartalmakra. 36 Fodor András: Bartók és a magyar költők = uő: Szülöttem föld, 1990. http://www.inaplo.hu/ fodorandras/1990_Szulottem_fold/s016_Bartok_es_a_magyar_koltok/s016_Bartok_es_a_magyar_ koltok.html 77
