Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Pécsi Györgyi: Formaváltás, új identitás (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)
keservesen megszerzett tudását, a világra való rálátását arra használja, hogy megszenvedett tapasztalatát művekbe koncipiálva, a világ „fölzárkózását" támogassa és szolgálja - ennek az etikai axiómának a példázatosan megvalósított eszménye Bartók. Szilágyi Domokos megtörve a vers versszerűségét, a nemhagyományos költői megszólalással az „egyszerűség", a minden hagyományos költői dísztől mentes megszólalás, a direkt üzenet felé tart, amely már nem „megfogalmazás", azaz nem „irodalom", hanem világteremtés: „A gondolat végül széttör minden káprázatos formát, - keserves út ez az egyszerűség felé. [...] Keserves és hosszú az út a léttől a megismerésig, a megismeréstől a fölismerésig. / A megismerés üdvözítő módja nem a megfogalmazás, hanem a teremtés. / A fölismerésé a küzdelem. / így születik a nyugalom: nyugtalanságok egyensúlya." Az alkotás = világteremtés azonban nemcsak keserves és heroikus küzdelem, hanem - egy kortársi, Lászlóffy Aladártól vett vendégszöveggel: „...sa világot bármikor újraköltöm" - szeretetteljes öröm is. Ezt a kedves, játékos önbizalommal teli sort a következő szövegegység bontja ki, megerősítve a művészet/költészet sajátjogúságát: „Szereti a világ, ha újraköltik: / hisz objektív valósággá válik az / újraköltés is". Azaz, vitába szállva kora „valóságábrázolás" elvárásával, nem a valóság irodalmát kívánja művelni, hanem a világ nyelvben történő újrateremtését. A világ szeretetben való újraköltése - a hetvenes években gyakran idézett költője - egy Babits-intertextus inverze: „Hiszek a lélekben, mely szereti a világot; annyira szereti, hogy újracsinálja, annyira szereti, hogy meg sem elégszik vele."32 Szilágyi teljesebbé teszi a szeretetigényt: a világnak van szüksége „újraköltésre", költészetre (nem nehéz észrevennünk egy távoli József Attila-intertextust: „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.''33), mert az újraköltés által „lesz a világ halhatatlan". Hogy az alkotó dermesztő magányából adódó idegenséget, a környezet általi meg nem értettséget, a személyes boldogulás feláldozását kárpótolja-e a költészet világteremtése - erre a kérdésre a '74-es versváltozatban megerő- sítően és feltétel nélkül igenlő a költő válasza: „Mit számít a Te, az O, az én boldogulásom. / egyedül küzdelmünk számít az egyetemes megmaradásért.", s eztán következik mindhárom változatban a - versindítás szeretetintésére visszautaló - társas, közösségi létezés szere- tethimnusza: „az élet, a / reménytelenül szeretett: / egymásra-utaltság -, s az egymásra-utaltság / legmagasabb fokon szervezett / formája a szeretet". A hatalmas dráma a költemény negyedik részében, záróakkordjában, lírai dalban elcsendesül. Az alkotót a világ szellemi birtoklása, a megismerés egyre boldogabbá, ugyanakkor egyre illúziótlanabbá is teszi, a jövő azonban kárpótolja az emberi kínokért: „Ki messze fényekig ellát / az a boldogabb. II Az a boldogabb s fájóbb. / Már nem áltatja semmi. / Unokák szeme tükrén / jó lesz elpihenni." Bartóki vers(zene) A költő a gyötrelmes bartóki közszerepet mélyen személyes vonatkozásúvá formálja: nem a szenvedélyes vagy higgadt utókor felől teszi fel az alkotás modernségének, nagyságának, befogadhatóságának, az alkotó szereptudatának a kérdését, hanem a zeneköltő személyes vívódásába helyezi, dinamikusan ütköztetve a szabadság, a haza, az érték eszményét a világ korlátáival, gyakorlati normáival. A költemény nem befejezett tudást, 32 Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött = http://epa.oszk.hu/00000/00022/00356/10793.htm 33 József Attila: Irodalom és szocializmus = József Attila művei II. Tanulmányok, cikkek, levelek. Bp., Szépirodalmi, 1977, 119. 75
