Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - A 80 ÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Takács Melinda: Eva Liszina: Egy darab kenyér (Egy csuvas novella magyarra fordításának tapasztalatai)
Most hallom először, hogy mielőtt bemegyünk az orvoshoz, fel is kell iratkozni. A bácsi a padlóra támaszkodva továbblöki a kis kocsit, majd maga után hív egy kis szobába, és hallom, hogy valamit magyaráz. Valaki a nevünket kérdezi, és hogy miért vagyunk itt. Egy kitöltött papírt adnak a kezembe. Újra a folyosón ülünk. Hideg van. Alkonyodik. Sárgás fény szűrődik be az ablakon. Egyszer csak Lizuk nevét hallom. A láb nélküli bácsi után következünk. Most kellene bemennünk? Elbizonytalanodom. A bácsi már újra itt van előttünk. Elmosolyodik, arcán ezerfelé futnak a ráncok. Valaki megérinti a hátamat, valaki megfogja a kezemet: egy nagy teremben találjuk magunkat. Egy asztal mögött három orvos ül. Lizuk az oldalamhoz simul. Leültetem egy székre és hogy megnyugtassam, a vállára teszem a kezem. Egy szemüveges doktornő kérdéseket tesz fel, közben szúrós szemmel néz ránk. Félelem hasít belém, nem tudok válaszolni. Szótlanságomon dühbe gurulva a doktornő ingerülten csattan fel:- Az anyjuk otthon ül, a gyerekeit meg elküldi egyedül, na tessék! Szidalmait egy férfi orvos szakítja félbe. Feláll az asztaltól és hozzánk lép. Először megkérdezi a nevünket, hogy honnan jöttünk, és hogy hol dolgozik anyánk, majd Lizukhoz intézi a szavait:- Most nyár vagy tél van? - kérdezi a nővéremtől. Lizuk hátrafordul, és félszegen rám néz. Én nem szólok semmit. A kezembe kapaszkodik, és félénken suttogja:- Hideg van. Fázom. Tél van! A szemüveges doktornő felnevet. A torkomat sírás fojtogatja.- Idefelé jövet mit láttál? - kérdezi ezúttal a doktornő.- Karamellát láttam - válaszol halkan Lizuk. Mást már nem is kérdeznek. Megnézik a testvérem szemét, meghallgatják a szívét.- A nővéred nem beteg - szólal meg végül a szemüveges doktornő. - Alultáplált. Több húsra, tejre, tojásra van szüksége. Egy papírra írnak valamit, majd ideadják és kiküldenek. A rendelőből kilépve megkönnyebbülten sóhajtok fel, és a papírt a láb nélküli bácsi kezébe adom. Miközben olvassa, dühösen motyog magában. Végül így szól:- Kislányom, ezen a papíron az égvilágon semmi nincs. Mint egy ököl súlyos ütései, úgy csapnak le rám a szavai.- A nővéredet a harmadik csoportba, az egészségesek közé sorolták. Vissza kell menned. Beszélj a férfival, mesélj el neki mindent. Meg fogja érteni. Egykét órán belül végeznek, várd meg őket. Felpattanok. Lizuk dolga felől szeretnék kérdezősködni, mégis egészen másra terelem a szót:- Bácsi, kimehetünk az étkezdébe, amíg végeznek az orvosok?- Menjetek hát! Pénzetek van-e? Aztán igyekezzetek vissza! 143
