Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Zelei Miklós: A végpalony dehunca zrí; Ártatlan tréfa
r Ártatlan tréfa Leterített a front. Patikában voltam, postán, aztán a tízemeletesek alatti parkban lezuhantam egy padra, a nagy vasrács mellé, amely a gyerekeket választja külön a felnőttektől. Kolumbusz hajóját, a Santa Mariát építették föl a gyerekeknek, a tatról műanyag csúszda visz a fövenyre. Hupp. Csukott szemmel hátradőlök.- Naponta hányat iszik meg? Kinyitom a szemem, a lábamnál csikkek, féldecis üvegek eldobálva.- Én? Egyet se. Rosszul öltözött, középkorú nő, aki elvette tőlem a napot. A kezében papír zsebkendő. Olyas kövérke, a szeme alatt is kis tokák. Lehet, hogy valamikor szép volt, de azt már csak a régészek tudnák kideríteni, ha van ilyen: arcásatás. A bokája egy kicsit vizes, szednie kéne valami könnyebb vízhajtót.- Nem kell szégyellnie. Fölém hajol.- Az alkoholizmus betegség. Tudjuk gyógyítani! Mosolyog. Ezt nem kellene tennie. Úgyhogy én is rámosolygok. Láttam a buszmegállóban a missziós tacepaón, hogy van itt valami iszákosmentő szolgálat. Ő lehet az. És rám ismert. Pedig nincs is nálam iszák. Furán is hatna itt.- Nekünk beismerheti - ezt mondja. Nekik. - Megváltoztatjuk az életét. És újra lesznek céljai.- Hát - csak ennyit mondtam, de máris felcsillant a szeme. Amire nem volt oka, mert ezzel akartam folytatni: - A hülyeség a szeretet szinonimája. És hogy nincsenek céljaim, nem is akarom, hogy legyenek. De visszataszított a zsírosán fénylő jóság az arcán.- Hát... - és elbizonytalanodtam.- Ugye?!- Igen, ugye.- És mégis? Naponta hányat?- Tízet, tizenötöt. Rossz időben többet is. Amikor zuhog, húszat.- Az rengeteg!- Még kevés is.- O, nem! Az nagyon sok. És mit szól a családja?- Nem szól semmit. A két fiam rég kivándorolt. Az egyikük Amerikában él, a másikuk Londont választotta. Jól megy nekik. Nem szorulnak rá, hogy itthonról 12
