Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Beke József: Tiszteletkörök a Bánk bán körül
mulató palota ajtaján, majd a nyelvét öltvén ki, mintha fel akarná nyalni azt, amit itt ellocsolnak. Plaudite! Mennyi élet! [...] Katona Józsefet látom íróasztala fölé görnyedni komor arcával, titkokat záró keblének ez a vallomása folyván pennája alól: Midőn én: egy Bánk bánt megölt becsületének omladékira felállítok, hogyan szedhessem én kiszabott kőtára fájdalmamat? Én vagyok Bánk [...] Ez nem história, hol az érzéketlen toll beszél: ez én magam vagyok - én, a 13-ik században élő hatalmas Bánk, kinek tenyerére koronák tétettek le... Plaudite! Tapsoljatok Bánk bánnak, tapsoljatok Katona Józsefnek! Oh, ha meghallhatná a holt e hódolatot, minőt az élő nem hallhatott soha! Pedig vágyott reá! És már sok éve porladt Katona József egy öllel a föld alatt, amikor a Nemzeti Színház fényes soraiban fölcsattantak az első tapsok az ő Bánk bánjára. És tapsoltak már azóta is sokat az ő szellemének, tapsolni fognak sokat a jövőben is, tapsoljatok hát most is!" Eddig egykori kedves szegedi nyelvészprofesszorom szövege, aki a fenti szavakkal bocsátotta ki száz év múltával az eredeti kiadás javított mását. A kritikai kiadásban Orosz László által még pontosabbá tett drámaszöveg tehát a mű végleges, tökéletes változata. Csakhogy ez a „tökéletes" szöveg 1983- ban jelent meg, e könyv elkészülte előtt a drámának már 87 kiadása jelent meg, ezek számtalan példánya forog közkézen vagy porosodik a könyvtárak polcain, és közöttük kevés akad olyan, amelynek szövege teljesen azonos volna valamelyik másikéval. Tehát a Bánk bán szövegének igen sok változata létezik, és ez természetesen következik abból, hogy sokszor adták ki, sok kiadóvállalkozás és sok szakember igyekezett az olvasók kezébe adni. S ami velejár: az elavult szóalakokat - bizonyára legjobb tudásuk szerint - úgy igazították, hogy leginkább elfogadható, befogadható legyen. Katona műve időnként újra és újra megjelenik, szövege általában teljes, néhol kisebb-nagyobb elfogadható javításnak szánt változtatásokkal, máshol - bizonyára nem szándékos - romlásokkal. (És akkor még nem számoltunk a színpadi szövegekkel: teljesen természetes dolog, hogy a dráma színrevitele során a rendező a saját elképzelése szerint mindenekelőtt a szöveg valamely új változatát veszi alapul. De ez a rendező dolga. A színpadon elhangzó szövegért ő felel, valamely kiadásért pedig a kiadó.) Mindez azt jelenti, hogy a mű él. Talán furcsa paradoxonnak tűnik, de igaz: csak annak az irodalmi műnek a szövege marad meg teljesen változatlanul, amelyet csak egyszer adnak ki. Katona drámájának a kritikai kiadásban rögzült szövege az irodalomtudomány művelői számára fontos, nélkülözhetetlen forrás. Ha az érdeklődő olvasó ezt a kiadást veszi kezébe, elcsodálkozhat a Katona korabeli magyar nyelvhasználat érdekességein. De ez a szöveg még pontosan így soha nem került színpadra, s könnyen meglehet, hogy nem is fogják soha szó szerint előadni. Nem is arra való. Hiszen minden élő nyelv változik, és színpadon az évszázadokkal előbbi nyelvezet nem igazán hatásos: ott az elhangzó szónak első hallásra világosan érthetőnek kell lennie, különben a mű összhatása csorbát szenved, a nézőt megzavarja, ha nem ért valamit. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a négyszáz éve 73
