Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Fried István: „Nemzeti” dráma(?) – hatékony(?) intrikussal (Újraolvasva a Bánk bánt)

Ugyanakkor ennek a jogszerűségnek (persze, nem alternatívái, hanem) veszedelmei is vannak, adódhatnak, amelyek „felülírhatják" az igazságot: Bánk megfogalmazásában (például) a nemzeti gyűlölség. A kutató meg töprenghet, a történelmi tárgyon túl mennyire „kortársi" dráma a Bánk bán, milyen szerepet játszanak benne a napóleoni háborúk epizódjai, a franciák erősen megnövekedett nemzeti öntudata meg az egyre hangosabbá váló, egyre inkább érzékelhető német nacionalizmus. Nem a Habsburgok népszerűsítette és más vonatkozásban előkerülő, Hormayr báró törekvéseihez fűződő, ún. „birodalmi patriotizmus" (amelynek osztrák megfelelője nem a Habsburg-mítosz), hanem annak a német nacionalizmusnak híre járta be Európát, amely az 1810-es évek Burschenschaft-mozgalmait hatotta át, és amelynek végső fokon az orosz ügynöknek hitt Kotzebue is áldozatul esett (éppen a Bánk bán második kidolgozásának esztendejében!). Ilyen módon a Bánk képviselte magatartás és nemzetszemlélet egyszerre vitázik a korszellemmel, és képviseli annak egy ellentettjét, melynek esélyeit az európai történelem nem egy fejleménye kérdőjelezte meg. Bánk Peturral szemben nem pusztán a diplomáciában jártasabb, a sérelmeket elismerő (de nem ugyanazokat a sérelmeket, mint amelyekről Petur szónokol), ám azokat megfelelőképpen kezelni kész államférfi tömörségében is beszédes kijelentését kapjuk, hanem a fenyegető fejleményekkel számoló, mindenképpen a méltányosságra törekvő Nagyúr nézete szabna irányt az események menetének, amely nézet kudarca (a jogszerűség veresége a kényszerűséggel szemben) többszörös tragédiához, az igazság ellehetetlenüléséhez vezet. Bánk érvei nem azért bizonyulnak ingatagoknak, mert eleinte Petur személyéhez, a békétlenek meggyőzéséhez vannak alkalmazva. Egyfelől a király érzéseire, feleségéhez fűződő szerelmére vonatkoznak, másfelől természetesnek tartja (tartatja), hogy a meráni királyné atyjafiainak kedvez, az idegenben trónhoz jutó magyar ellenben a magyarokat részesítené előnyben. S főleg ez utóbbi megokolás elfogadására számíthat joggal Bánk. Mindez a tőle természetes diplomácia körébe tartozik, a meggyőzés retorikájában akár a helyzet ismeretében féligazságnak tekinthető meggondolás sem elhanyagolható tényező; ennél lényegesebb, hogy a nemzeti gyűlölség veszélye miként tudatosodik, és tudatosodik-e. Annyi bizonyos, hogy nem lehet hallatlanná tenni, már csak azért sem, mivel (volt róla szó) a korszellem ellenében hathat, e nézet is korszellemmé akar válni. S a nemzeti mozgalmak első fázisában helye van, és később a művészetek sem mellőzik a nacionalizmusnak vagy csupán kinövéseinek elítélését. Kiegészítve, amit Bánk számon kér a királynén, nem elsősorban az, amit Petur számon kérne, ha módja volna rá (a királynégyilkosság után betörő Petur az egész nemzetséget irtaná ki, nem gondolva arra, hogy a trónörökös is köztük van). Bánk kettős minőségében, mint a férji becsület és az erkölcs védelmezője és mint az ország helyzetét országjárásán és Tiborc panaszában megismerő államférfi kéri számon a nemzet- és országellenességet, valamint a meggyalázott ártatlanságot. Számonkérésének jogszerűségét aligha lehet tagadni, gondolkodhatunk azon, hogy „nemzeti" vagy országos sérelmek táplálják a bánki sértődést. Bizonyos, hogy nem veszi át Petur érvelését, egyébként a magyarok közt is akad olyan, aki

32