Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Szilágyi Márton: A gyilkos szabad (Katona József: Bánk bán)
mintsem Magyar Hazánk - / előbb esett el méltán a' Királyné"19 - s így Gertrudis erőszakos halála, amely az eddigiek értelmében ártatlanul érte őt, a hazáért hozott áldozattá minősül át, a lázadással fenyegető szituációt így oldva föl. Ezzel Bánk is büntetlen marad, ám egyszer s mindenkorra ki van iktatva a politikai küzdőtérről. A jelenet nyugtalanító kétértelműségei pedig így is megmaradnak. Egyrészt azért, mert az ezt megelőző négy felvonás alapján az is világos, hogy a szorosan összefonódó konfliktusok miatt a Gertrudis bűnösségére vonatkozó kérdés alapvetően rosszul van feltéve - ebben a helyzetben ugyanis nincs egyetlen felelős, s Gertrudis meggyilkolása semmiképpen nem volt igazságtétel - másrészt pedig senki nem vizsgálja azt sem, a perdöntőnek bizonyuló biberachi vallomás milyen értelemben minősíthette ártatlannak a királynét. Az ötödik felvonásban ugyanis különböző logika mentén megfogalmazódó fogalmak csúsznak össze az azonos szóhasználat miatt, s ezek között a király nem akar igazságot tenni, hanem éppen ezt a bizonytalanságot használja ki aktuális hatalmi érdeke szerint. Ebből is következik, hogy a király gesztusa csak a darab hatalmi logikája felől nézve tudja megoldani a helyzetet - ám Izidora szavai („Gertrúdis! a' Gyilkos Szabad!")20 arra is felhívják a figyelmet, hogy morális értelemben semmi nem oldódott meg. A gyilkosságokért felelős személyek, azaz Bánk és Ottó büntetlenek maradnak - s egyébként ne feledjük azt sem, hogy a negyedik felvonásban a haldokló Gertrudis a fölé hajló Ottót így szólította meg: „Ottó! Ottó! - Gyilkosom!"21 Katona József drámája éppen ezért képes a mű végén a tragédia általános, nem kizárólag a címszereplőre érvényes benyomását elmélyíteni. S ehhez érdemes még egy szempontot figyelembe venni. Katona ugyanis Gertrudisnak a dráma szereplőjévé emelésével apellálhatott egy olyan, általános tudásra is, amelynek létét jócskán föltételezhetjük a darab keletkezésének idejére - sőt, azutánra, a darab színházi recepciójának idejére is. Eszerint ugyanis közismertnek tekinthető, hogy Endre és Gertrudis egyik gyermekét (Erzsébetet) szentté avatták, sőt, egyik unokája, Margit is szentnek kijáró tiszteletben részesült (már 1276-ban boldoggá avatták), még ha a szentté avatás aktusa csak igen későn, 1943-ban zajlott is le.22 A szentet szülő anya nimbusza tehát feltétlenül ott volt Gertrudis személye körül, a középkori tradícióban kimutatható módon23, de alighanem a későbbiekben is - márpedig ez jelentősen gyengíti azt a lehetőséget, hogy Gertrudist bűnösnek lássuk, már ha ismerjük persze ezt a (katolikus) tradíciót. Ilyenformán viszont a Gertrudis ártatlanságára vonatkozó kérdés darabbéli elhangzása is ki 19 Katona József i. m. 302. 20 Katona József i. m. 302. 21 Katona József i. m. 274. 22 A Margit-hagyomány rétegeiről lásd Klaniczay Tibor - Klaniczay Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Argumentum, Bp., 1994 (Irodalomtörténeti füzetek 137.). 23 Vö. Seláf Levente, Egy exemplum változatai: A magyar királyfi mint Mária jegyese és aquileiai pátriárka, ItK, 112 (2008), 5-6. szám, 582-598. Különösen: 589-592.; Takács Imre, A Gertrúd-síremlék rekonstrukciójának kérdései = Egy történelmi gyilkosság margójára: Merániai Gertrud emlékezete, 1213-2013, szerk. Majorossy Judit, Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2014, 189-202.; Lásd még: Körmendi Tamás, A Gertrúd királyné elleni merénylet a külhoni elbeszélő forrásokban, Történelmi Szemle, 51 (2009), 2. szám, 155-193. 25
