Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Kántor Lajos: A kilencvenéves Korunk történetéből
és szerkesztők rendszerint rányomják egyéniségük bélyegét." Igaz, Gáli itt elsősorban a marxista lapokra figyel, az ő tartalmi merevségük és tartalmi konzervativizmusuk oldódását üdvözli, de érdeklődéssel fordul a régi és kortársi polgári értékek felé is. Legfőképpen: főszerkesztőként nem akadályozza, sőt inkább pártolja a bent dolgozó fiatalok és a külső ifjabb munkatársak másképp megszólalását. így futhatott fel az Irodalom-Művészet rovat élén a Kövek, az én kritikai rovatom (1967 januárja és 1971 októbere között), rövidebb ideig Király László Kitérő]e (1968-69-ben), Szilágyi Júlia pedig Mű és világ címmel írta 1969-től elsősorban világirodalmi kitekintésű szövegeit. Láng Gusztávnak nálunk nem volt saját rovata, fontos megszólalásai annál inkább. Dsida Jenőről szóló tanulmánya (1967. 3.) egy életre szóló élmény és irodalomtörténészi munka korai megnyilvánulása; Hajdú Győző első és egyetlen kötetének alapos és megérdemelten elmarasztaló bírálata ( Műhely - „titok" nélkül, 1967.11.) bátor, megjelenésekor nagy visszhangot kiváltó tett volt. Erről az utóbbi eseményről érdemes bővebben szólni. Hajdú Győző, a marosvásárhelyi Igaz Szó főszerkesztője pártkörökben és a hivatalos irodalmi életben fontos embernek számított, tehát valamiképp védelmet élvezett, ráadásul a Korunk főszerkesztő-helyettese, Balogh Edgár baráti kapcsolatot tartott fenn vele. A Láng-féle kritika szókimondása (és érvelése!) szokatlannak hatott, közléséért meg kellett küzdeni a szerkesztőségen belül. Balogh Edgár végül beadta a derekát - illetve (nem éppen „szabályosan") elküldött egy másolatot Hajdúnak, aki a Maros megyei pártbizottságon keresztül megpróbálta leállíttatni a közlést. Szerencsére a kolozsvári elvtársak nem értékelték túl ezt a beavatkozási kísérletet, Láng Gusztáv kritikáját közölhettük, Edgár kérésére nem a szemlerovatban, hanem a Fórumban, a következő lábjegyzettel: „Az eredetileg könyvrecenziónak szánt írást inkább a Fórum-rovatban helyezzük el, mert éles kritikája egy - Hajdú Győző személyi teljesítményének megítélésén túlmenő - irodalompolitikai stílust érint, s így szélesebb polémiára érdemes. - A szerkesztőség." A lábjegyzet fogalmazója, Balogh Edgár beszállt a ringbe, 1968 januárjában közölte válaszát: Még egyszer a szerkesztő szerepéről, avagy a kritika kiterjesztésének szüksége. A mundér becsületét védve - saját korábbi, a bukaresti napilapban, az Előreben közölt elismerő jegyzetét magyarázva - Balogh a szerkesztő Hajdú mellett áll ki újra, így menti önmagát és a Műhely című kötet szerzőjét: „Hajdú Győző a szocialista építés átmeneti nehézségei közt, szellemi kaptatókon és buktatókon át, egyre előbbre vezette a folyóiratot, ez a fokról fokra bővülő, gazdagodó szerep ölthetett testet olyan általánosságokban is, melyek könnyen tűnnek ma, irodalmi kialakulásunk emelkedettebb fokán - »közhelyeknek«." Balogh Edgár valójában nem tudja cáfolni Láng Gusztáv kritikájának megállapításait, válaszában a „tanáros" és a „pozitivista" jelző mögé bújtatva fejezi ki fenntartását, de önellentmondásba keveredik, amikor ilyen mondatot ír le: „Láng Gusztáv bírálata kifogástalan ugyan, de leszűkítve egy könyv dokumentum-any agár a nem lehet igazságos." B. E. a közügyiséggel érvel, a meghaladt múltra (?) utal, arra az időszakra, amelyben „íróink, művészeink, a szocialista építés erőmegfeszítései közt alkottak". A polémia Tóth Sándor Lángot védő cikkével folytatódott, ebben feltette a kérdést Edgárnak: Miért „tanáros"? Miért „szinte pozitivista"? (1968. 3.) Legyünk igazságosak Balogh Edgárral: Adyn, Szabó Dezsőn és Móricz Zsigmondon iskolázott irodalomszemlélete és a szocialista (realista) elkötelezettség keveredése, ugyanakkor vonzódása a fiatalokhoz szerkesztői és irodalompublicisztikai megnyilvánulásaiban többféleképpen érvényesült. A korábban kétfélének mondott múltat - a Korunk gaálgábori örökségét és a sokáig elhallgatott, kárhoztatott transzszilvanista Helikonirodalmat - egy kibontakozóban lévő új erdélyi (romániai magyar) irodalmi terméssel próbálta egységbe foglalni Irodalmi kísérlet hármasszabállyal cím alatt, előszónak szánva ezt a sajátosan baloghedgári összefoglalást három ifjú szerző novellájához. Tiszteletre méltó 70
