Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Lengyel András: Ignotus Hugó, a regényalak

likálásakor pedig az ötvenkettedikben járt. „Öregapja", azaz nagyapja még „kaftános zsidó" volt (ahogy a regény állítja: Krk 63.), ám ő, „kaftános zsidók maradéka" (Krk 69.), már nem megvetett „sárgafoltos" volt, hanem elismert, széles körben méltányolt ember. (Ignotus apai nagyapja rabbi volt, anyai nagyapja is vallásos zsidó. A zsidó tradícióból való kilépés, a „civil" karrier építése apjával, Veigelsberg Leóval kezdődött, aki orvosnak készült, de neves újságíró és szerkesztő lett. Külsejében egyébként Ignotus nem apjára, hanem anyjára ütött.) Vitányi jellemzésében fontos szerepet kapnak a „piperecikkek" (Krk 62.), általában a higiénia és a testápolás igénye, például férfi létére is „parfümöt" használ (Krk 70.). Ez megint egyezik Ignotus gyakorlatával, aki írásaiból is kikövetkez- tethetően a higiénia tudatos gyakorlója volt, aki a „tiszta fehérnemű" fontosságáról sem átallott írni stb. S ezen túl a társadalmi szerep több összetevője is megegyezik figura és modell között. Vitányi „progresszív, szabadkőműves író" (Krk 76.), két napilapnak is belső munkatársa (Krk 63.). Ezek, ismerve Ignotus életrajzát, nyilvánvaló egyezések, még a szabadkőművesség is stimmel. Ignotusnak is, Vitányinak is könyvei jelentek meg stb. A karakterisztika azonban a szerep megjelenítésében már vegyülékes, idegen elemekkel is összekapcsolódik. Ezek áttekintése előtt azonban célszerű még fölhívni a figyelmet két olyan egyezésre figura és modell között, amelyek bár nagyon is intim természetűek, azonosságot mutatnak. Vitányi a regény egy pontján „kedvetlenül nézte valamely folyóiratban egy felkapott költő újabb művét, arra gondolt, hogy ha a pénzszerzés, az újságírás el nem vonja, ő lenne tán ma az, aki ez a költő lett, sokkal kevesebb intelligenciával, de frissebb erővel; a magyar irodalom modernségének, megnyugatiasodásának úttörője..." (Krk 62.). Hogy Ignotus „kedvetlenül" nézte volna egy másik költő művét, azt nem tudjuk, ez ellenőrizhetetlen. De az, hogy ambíciója legmagasabb pontját a költészet jelentette, s nemcsak költőnek tartotta magát, de költői pályája kiteljesedésének elmaradását is kudarcként élte meg, az tény. Erről nyilvánosan is, magánlevelekben is szólt, így például Versei 1918-ban megjelent kötetében is.(„Az itt következő kevés vers olyan valakiéiből való, kit bár élete messze terelt a kiélés e módjától, mégis azt hiszi, hogy tulajdonképpen erre született." [p. 3.] Ezt a vallomást, mint a kötet kritikusa, Babits is olvasta.) S bizonyos, hogy ez az ambíció és ambíciója „kudarca" az életmű egyik központi kérdése, Ignotusról szólva nem kerülhető meg. A Vitányi-karakterisztika tehát az Ignotus-életrajznak a modell szempontjából nagyon érzékeny, de valós problémáját exponálta. S leszögezhető, a Vitányi = Ignotus „azonosítás" egyik kiemelten fontos eleme ez, jóllehet természete szerint „puha", könnyen formálható („szubjektív") momentum. Ehhez a helyzethez tartozik, pontosabban, e helyzetnek egy másik vetületét mutatja meg Vitányi jellemzésének egy másik pontja is. ,[Vitányi a könyvére gondolt, az igazi könyvre, melyet mindig szeretett volna megírni s melyet immár nem fog megírni soha. Az ő könyvei csak hírlapi cikkeknek, tárcáknak és aforizmáknak gyűjteményei voltak s bár így is nagyra tartotta őket, maga volt legjobban meggyőződve múlandóságukról.” (Krk 63—64.) Ez a leírás az Ignotus-életrajzzal megint csak igazolható. Ez a lehetőségvesztés volt (egyik) nagy szívfájdalma. A meg nem írt „igazi", könyvszerű könyv elmaradását, a pótlásra tett próbálkozásai életkörülményeiből fakadó kudarcait leveleiben többször ő maga is fölemlegette. A regény e ponton tehát biográfiailag hiteles. (Persze Ignotus utóbb nem véletlenül használta az „indiszkréció" kifejezést regényalakká válásáról szólva. Ezt a kudarcát, ezt a fájdalmát ő maga mondhatta el Babitsnak, négyszemközti, bizalmas társalgásaik során.)

A Vitányi = Ignotus azonosítás legerősebb argumentuma a regényolvasók számára minden valószínűség szerint mégis a Vágner Pistától hittanórán elkobzott könyv nar- rátori bemutatása. Ezt a részletet, amelyet nem valamelyik szereplő mond el, hanem narrátori közlés, s így lényegében az író álláspontjának, a figurához való viszonyának indirekt, de erős jelzése, érdemes egészében idézni. „Egy új magyar könyv volt a kezében [ti. a könyvet elkobzó hittanárnak], amely akkortájt nagy feltűnést keltett; egy zsidó írónak a

54