Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Lengyel András: Ignotus Hugó, a regényalak
mutatja Vitányi alakjában, s mi az, ami a fikció természetéből adódó kompozicionális elem? Egy ilyen distinkció végigvitele két szempontból is termékeny lehet. (1) Segítséget ad az Ignotus-karakterisztika leírásához, hiszen kiemeli azt, ami csakugyan őt jellemezte, s leválasztja róla azt, ami nem a történeti személy, hanem csak a figura tulajdonsága. Ugyanakkor (2) megmutatja egy konkrét esetben az írói alakítás természetét is. Láthatóvá teszi ugyanis, hogy mi az, amire a regényírónak mintája adottságaitól eltérve is szüksége volt. 3 A kérdés megválaszolása előtt érdemes tisztázni egy-két dolgot. Egy regényfigura minta alapján történő megformálása minden esetben kettős természetű folyamat: kódolás és átrajzolás. A modell és a figura soha nem lehet azonos, a tökéletes mimetikus „rekonstrukció" elképzelhetetlen. Egyrészt a modellt a fikció követelményei szerint el kell rejteni, másrészt a kompozíció igényei szerint át kell alakítani, ami azzal a nem lényegtelen következménnyel jár, hogy a figura narratív identitása szükségképpen más lesz, mint a modellként felhasznált történeti személy valóságos jellemzői. Ha ezt az átalakító műveletet felbontjuk, legalább négy műveleti lépés jól elkülöníthető. Az első lépés, paradox mód, az elrejtés. Azt, akit nyersanyagként fölhasználok, el kell rejtenem az illetéktelen, „magánemberi" tekintetek elől, az olvasó már csak a „végtermékkel", a regényalakkal szembesülhet. Ez a művelet lényegét tekintve szimpla átnevezés. Ignotus Hugót a regényben Vitányi Vilmossá nominálom, a Magyar Hírlap pedig Magyar Újság, a Világ Új Világ lesz. Ez az elrejtést szolgáló átnevezés szabad, de nem önkényes művelet. Az új név általában, akaratlanul is megőriz valamit a mintából, gyakran többet is, mint amit az átnevező író megőrizni akart. Ez a minta hatalma, amely saját magából rákényszerít valamit a felhasználóra. (A választott névnek is a figurából kell következnie.) A második művelet, ha már a rejtés megtörtént, az, ami a modell létjogát megadja: a modell bizonyos tulajdonságaira szükség van a szövegszerveződés szempontjából, ezért megtörténik ezek átvétele. Az ilyen átvétel adja vissza leginkább a modell valóságát, hiszen nyers, alakítatlan (vagy alig-alig alakított) valóságelemekről, realitásfragmentumokról van szó. Az alacsony termet, a görbe láb, a „néger-zsidó" arcberendezés jellegzetesen ilyen realitásfragmentumok - ezeket ismerik fel a „tájékozott" olvasók, ezek alapján történik meg a modell azonosítása. (Az azonosítás persze az esztétikai önelvűség ideológiáját figyelmen kívül hagyva történik, de maga a művelet, tetszik vagy sem, elvégezhető, s mindenkor el is végzik.) A harmadik művelet az átvétel speciális változata, az átrajzolásként megvalósított átvétel. Ez a művelet kettős természetű. A valóságelem jól fölismerhető benne, ugyanakkor ez az átvétel nemcsak nem szolgai, de kimondottan átalakító átvétel. A modell figyelembe vett jellemző sajátosságát strukturálisan átrendezi. Ilyen például Vitányi Vilmos „Pistától" elkobzott könyvének bemutatása. „Mindenki", aki ismeri Ignotus életművét, az ő könyveként azonosítja e könyvet, ugyanakkor, aki igazán ismeri Ignotust, az azt is kénytelen észrevenni, ez a jellemzés nem „objektív" jellemzés, hanem célirányos, lényeges elemeket elhallgató, másokat megnövelő, túlhangsúlyozó. A jellemzés az írói megjelenítés eszköze, nem pedig a megértő s archiváló filológia teljesítménye. Ez a művelet mindközül a legkényesebb és legveszélyesebb, mert - fikció ide vagy oda - ennek eredménye utóbb rávetül az azonosított modellre, s félreinterpretálja azt. Sőt ráég, jóllehet a modell szempontjából ez a jellemzés igaztalan, nem hiteles, félrevezető. A negyedik művelet a mintától való szabad elvonatkoztatás művelete. Ez a jegy, akár személyiségvonás, akár cselekvés, akár bármi más, idegen a modelltől, az író „kitalációja", maga a par excellence fikció, de az olvasó 52
