Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)
elfogult, megkeseredett nézőpontból írott jegyzet, melyet áthat a hazai helyzetet előidézők, fenntartók, és a mindezt beleegyezéssel fogadók megvetése, elítélése, minden fajta distinkció nélkül. Fentebb említett gyengéi mellett is választékos, szabatos stílusban beszél a legkülönbözőbb témákról: a hazai kitelepítésekről, a rabigába kényszerített magyar irodalomról, az ifjúság otthoni lehetőségeiről, és szemlézi a hazai lapokat, időnként nem kímélve tartásukat vesztett hazai íróinkat. Ilyen a Lenin szakálláról érzéki-politikai verset író Kónya Lajos179 180 181, vagy az otthonát, a családja és Lenin képét - ki tudja miért - géppisztollyal megvédeni kívánó Kuczka Péter „alkotásai" kapcsán tartott felolvasása. „Ha egyszer hazakerülök, és az a tisztesség érne, hogy Kuczka Péter költői eszmecserére hívna meg otthonába, bizonyosan hiszem, nem gépfegyverrel harcolunk majd egymás ellen, hanem érvekkel. "18° Éppen ezek az írások jelzik legjobban, hogy (csakúgy, mint idehaza, napilapjaiban) a fanyar, intellektuális humor különböző árnyalatai lépten-nyomon jelen vannak alkotásaiban, s általában ezek a legszínvonalasabbak. Összességében a felolvasások árnyalják az eddigi megállapításokat a „hazáját gyűlölő", emigráns Márairól. Egyrészt a féltés hangján szól az ország népéről, amely kiszolgáltatott a Szovjetnek és hazai lakájainak. Még az olyan írókkal szemben is keres (és talál) felmentést, mint az egyébként sokszor el- és megítélt Illyés Gyula. 1952-ben az Ozorai példát szemlézi, és bár kritikusan ír szerzőjéről, feltételezi, hogy „műhamisítás" áll a dráma szövegének hátterében. „Arra is tanít, hogy a költő, aki megszólal egy hazában, ahol nincs többé szabadság, elveszti szava hitelét, akkor is, ha tehetséges, ha egyforma ügyességgel forgatja a tollat és a köpönyeget. Meggyőző példa Az ozorai példa, hogy egy költő, aki tiszteletre méltó jellemproblémát, az osztályéhoz való hűséget állította munkássága középpontjába, hogyan lesz osztályáruló, éppen akkor, amikor jelképesen és festett szavakkal a nemzeti szabadságharc és az osztályszabadságharc azonosságát bizonygatja." S hogy a költőtárs tehetségét nem, csak tisztességét vonja kétségbe, erre példa e „személyiség-recenzió" zárlata: „Hinnünk és remélnünk kell, hogy a bolsevisták megint egyszer meghamisították egy magyar költő művét. Mert ha nem így történt, akkor a magyar színpad talán gazdagabb egy tehetségesen írott színdarabbal, de a magyar irodalom szegényebb egy költővel. "lsl 1956-os felolvasásai még inkább az együttérzés hangján szólaltak meg; New Yorkból Münchenbe, majd a már biztos bukás idején Nápolyba és Rómába utazik XII. Pius pápa segítségét kérve, remélve, de hiába. A forradalom idején elhangzott felolvasások szövegének ismeretében meglepő: az idős Keresztury Dezső is úgy emlékezett vissza (egyébként ez a szokványos Szabad Európá-s Márai-kép), hogy az író arra biztatott: „... tegyétek puszta földdé az országot... "182 Felolvasásaiban egészen 1967-ig nem szűnik meg emlékezni egy elmúlt kultúráról, egy elmúlt Magyarországról, ahová egyre reménytelenebb a visszatérés, s amelynek nyelve az író, a művész, az ember számára emiatt még fontosabbá vált. Zárszó Márai Sándor több évtizeden át háromezernél több tárcával, cikkel jelentkezett aktuális lapjaiban, s (mutatis mutandis) az emigrációban is folytatja e tevékenységét, de radikálisan más jelleggel: kisebb látószögű témákkal, helyenként fakóbban és irányzatosabban, 179 Vasárnapi krónika 85. = Márai Sándor: Fedőneve: Ulysses I. Bp. 2014. Helikon. 431-435. 180 Vasárnapi krónika 101. = M. S.: Fedőneve: Ulysses I. 507. 181 Fedőneve: Ulysses 1. Bp. 2014. VK 45. 182 Magyar Nemzet, 1991. dec. 28. 303. sz. 11. 94
