Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - "Én Fokvárosban is büszkén voltam magyar": Törös Károly Dél-Afrikából hazaköltözött úszóedzővel Kriskó János beszélget
nekem. Ráadásul még olimpiai kerettag is voltam. Nem vettek föl. Megbuktattak tornából, engem, aki tornász voltam! Sejtették velem, hogy mindez az apám miatt történik. 1961-ben még egyszer felvételiztem, de másodszorra sem vettek föl.- Ilyen stigmákkal mihez tudtál kezdeni érettségi után?- Elmentem rakodómunkásnak. Lényegében kiutasítottak minket Egerből 1960-ban, mikor apám kijött a börtönből. Én leérettségiztem, a párttitkár meg szemet vetett a szép lakásunkra. Ötszobás nagypolgári lakás volt, a legjobb helyen, a szállodával szemben. Hogy a párttitkár hozzájuthasson a lakásunkhoz, a családunkat kiutasították Egerből. A lakást megbundázták úgy, hogy egy hármas cserével végül tényleg a párttitkárhoz került, mi meg felköltöztünk Pestre. Engem Bakó Jenő, aki akkor a válogatott edzője és apám barátja volt, elvitt a Fradiba. X-es származású voltam, ahhoz, hogy lehetőséget kapjak a válogatottban, kellett valami olyan beosztás, amivel elkerülhettem az osztályellenség skatulyát. Betettek a borforgalmi vállalathoz, ami akkor a Fradi egyik patrónusa volt. Minden szakszervezetnek volt egy csapata, a Fradié az élelmiszer-ipari szakszervezet, a Borforgalmi Vállalat meg ehhez a szakszervezethez tartozott. Farkas Gábor igazgató volt a szakosztályvezető. Odakerültem dolgozni, de előbb el kellett menjek rakodómunkásnak, hogy x-esből munkássá lehessek.- Nem a szokásos, klasszikus sportállás volt, ahová nem is kellett bejárni?- Nem. Volt olyan hat hónapom, ami napi tízórás hórukk munkával telt, bort szállítottunk ki a csehókba. Minden budapesti kocsmát ismertem a munkám révén. Dög nehéz borosládákat cipeltem, de nagyon erős voltam, úgyhogy bírtam kidőlés nélkül, pedig ott havonta cserélődtek a munkatársaim, azok nem bírták. Ráadásul ittak is, én meg absztinens voltam. így egy fél év után x-esből munkás lettem, és akkor bekerültem a központba adminisztrátornak. Az már klasszikus sportállás volt, napi egy-két órát kellett csak bent töltenem.- A Fradiban is úsztál, vagy az már vízilabda volt?- Úszás volt. Mindig is vízipólóztam, mert az úszással együtt, szinte az anyatejjel szívja az ember magába a vízipólót is. Egerben az ifjúsági pólócsapat kapitánya voltam, másodikak lettünk a magyar bajnokságon. Mikor a Fradihoz kerültem, játszottam a Komjádi- kupában még több évig, egészen addig, míg el nem hagytam az országot. A Fradiban nagyon érdekes és jó életem volt, Gerendás Gyuri papája, idősebb Gerendás György volt az egyik edzőm, a másik edzőm meg Bakó Jenő. Nagyon jó csapatunk volt, Kiss Laci, Várszegi, Lantos. Sajnálatos módon a Fradit tönkretették, de előtte, '61-ben egyszerűen nem volt Magyarországon valódi ellenfelünk. Mindeközben engem továbbra sem engedtek ki külföldre. Szegedre jelentkeztem a bölcsészkarra, magyar-történelem szakra, hiszen mindig is a hobbim volt a könyv és a történelem. Beleszülettem, mert csaknem tízezer kötetes könyvtárunk volt otthon. Szegedre jártam le levelezőként Pestről. Érdekelt a bölcsészet, valójában a hobbimat folytattam tovább. Sőt, azt mondhatom, hogy első helyen volt az életemben az olvasás, és csak másodikon az úszás. Azt, hogy bölcsészhallgató lettem és nem TF-es, úgy fogtam fel, hogy anyám érdeklődését vittem tovább, nem az apámét. Aztán az élet mégis úgy hozta, hogy visszatértem az apám oldalára.- Hogyan teremtődött meg a lehetősége, hogy mégis elhagyd az országot, ha válogatott sportolóként sem kaphattál útlevelet hosszú évekig?- Teljesen reménytelen helyzetben voltam. Ne felejtsük el, hogy ez a hidegháború, a retorziók korszaka volt. Amikor 1965-ben végre ki tudtam jutni az országból, még a 130
