Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - "Én Fokvárosban is büszkén voltam magyar": Törös Károly Dél-Afrikából hazaköltözött úszóedzővel Kriskó János beszélget
legnehezebb időszak volt. Politikailag abszolút a legnehezebb. Apámnak például esélye, reménye nem volt arra, hogy taníthasson, a szalámigyárba tették be adminisztrátornak.- De legalább már nem segédmunkás volt.- Ez is a Fradinak köszönhető. Mivel apám kiváló szakember volt, Bakó Jenő bevitte erőnléti edzőnek. Úttörő kezdeményezés volt, hogy a magyar úszó- és vízilabda-válogatottnak volt külön erőnléti edzője! Az 1964-es athéni olimpiai csapatnak is, amelyik megnyerte az olimpiát, apám volt az erőnléti edzője. Akkor kezdett kijönni a korábbi lehetetlen helyzetéből. Anyámból orvos-írnok lett, többre nem vihette. Orvos-írnok is csak azért lehetett, mert az apja orvos volt. Ott is segítettek nekünk, jó emberek mindenütt voltak. Nagyon sokat köszönhetünk úgy az egri, mint a budapesti intelligenciának, akik végig segítették a családomat és engem is.- 1965-ben egy versenyre tudtál kiutazni?- Már '64-ben abbahagytam az úszást és elmentem vízipólózni. Úgy volt, hogy a Fradi vízilabdacsapatával '65 tavaszán kimehetek Belgiumba, de újra nem kaptam útlevelet. Visszamentem úszni, mert tudtam, hogy az úszóknak októberben lesz egy esedékes külföldi versenye. És mit tesz isten? Akkor már házas voltam, a feleségem, egy balerina, Barát Éva, éppen Frankfurtba ment ki táncolni szerződéssel. Persze a lánykori nevére szólt az útlevele. Az őszi úszóverseny előtt, meglepetésre, én is megkaptam a kiutazási engedélyt, hogy miért, ma sem tudom. Belgiumba utazhattam a Fradival. Amíg le nem szállt a gép, nem akartam elhinni, hogy kint vagyok. Amikor Frankfurtban a Henninger-torony fölött elrepültünk, akkor mondtam ki, hogy szabad vagyok. El is érzékenyültem. A csapattársaim nem tudták, mi bajom van, csak néztek rám.- Tervezted, tudtad, hogy nem fogsz hazajönni?- Úgy mentem ki, hogy tudtam: nem jövök vissza.- Mit szóltak a döntéshez a szüleid? Beavattad őket egyáltalán, tudtak-e róla, számítottak-e rá?- Megbeszéltem a szüleimmel, ők is azt mondták, hogy igazam van, maradjak kint, mert nem lesz több esélyem. Ki lehetett számítani húsz évre előre, hogy ha most nem lépek, lehet, hogy soha nem lesz újabb alkalom. így aztán kint maradtam.-Akkor ezt a disszidálást nem lehetett előkészíteni. Nem várt senki Belgiumban?- Mivel a feleségem Frankfurtban dolgozott, arra számítottam, hogy egy ideig kinn maradok Belgiumban, és majd onnan átköltözöm Frankfurtba. De pont ekkoriban két magyart is visszafordítottak a bajorok. Bürokratikus tévedés volt, de az érintettek az adminisztratív tévedés miatt Magyarországon börtönbe kerültek. A feleségem azt tanácsolta, hogy inkább ne próbálkozzam Frankfurttal, maradjak ott, ahol vagyok. Megnyertük a versenyt, én pedig bejelentettem, hogy nem utazom haza a csapattal. Volt ott egy magyar, aki korábban vízipólós fiú volt, Váradi Robika. Fevitt engem Feuvenbe, a Feuveni Egyetemre a jezsuitákhoz. Egy jezsuita páter volt a Home Cardinal Mindszenty nevű magyar kollégium igazgatója. Rögtön befogadtak. Tizenhárom magyar lakott abban a kollégiumban, mindent megtettek értem, ők vittek be az ENSZ-be is a menekültügyemet elintézni.-Mennyi idő alatt kaptál menekültstátust?- Egy hét alatt megvolt a menekültstátusom. Ilyen gyors ügymenetre még nem volt példa, azt mondják, annyira nyilvánvaló volt a hátterem. És akkor a Leuveni Egyetemre, 131
