Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - "Én Fokvárosban is büszkén voltam magyar": Törös Károly Dél-Afrikából hazaköltözött úszóedzővel Kriskó János beszélget
aki Debrecen első emeletes házát építtette annak idején, ami nagy csoda volt, a mai napig is az egyik legszebb ház Debrecenben. A család egyik része debreceni volt, a másik fele pedig kolozsvári. Anyám Kolozsvárott született, magyar-román-szász iskolába járt, tehát háromnyelvű volt, leginkább német nyelvű. Nyolcéves koromig Debrecenben éltünk, ott kezdtem el az általános iskolát. A háború után édesapám lett a Hajdú-Bihar megyei sportfelügyelő, ő felelt Debrecen sportjáért. Sportfelügyelői állása mellett a református gimnázium testnevelő tanára volt, majd a Debreceni Egyetem testnevelési tanszékére került, ahonnan áthelyezték az egész tanszéket Egerbe, mert ott létesített az állam 1950-ben Pedagógiai Főiskolát. Emiatt a Debreceni Egyetemről egy ötfős csapat, köztük apámmal, átkerült Egerbe. Természetesen az egész család Egerbe költözött. Apám aktív tagja volt a kézilabda-válogatottnak is, tehát még aktív sportoló is volt abban az időben.- Úgy tudom, szakkönyveket is írt a kézilabdáról.- Valóban így van, 1956-ot követően apám a börtönben írt két szakkönyvet. Összesen négy könyve jelent meg kézilabdáról. Mondhatjuk, hogy az egyik legismertebb kézilabdaszakíró volt.- Édesanyád is állásban volt?- Anyám annak idején, mint nagypolgári család tagja, nem járt egyetemre, ahogyan a nők többsége sem, de több nyelven beszélt. A nagymamám elindított egy irodalmi szalont Kolozsvárott. Ő Bécsben nevelkedett, és a város, a Klimt-korszak nagy hatással volt rá. Hírességek jártak a szalonjába, mások mellett például Tamási Áron, Kolozsvári Grandpierre Emil, Passuth László. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy nagyapám kocsisa Tamási Áronnak volt a nagybátyja. Egész Erdély irodalma, sőt művészete ott volt, nemcsak írók, hanem színészek, énekesek, képzőművészek, festők is jártak ebbe a szalonba. Anyám ebben a közegben nevelkedett, ez volt a háttere. Nagy tudású nő volt. Amikor elkerültünk Kolozsvárról, a háború utáni években, 1950-ig, anyám segített a hazatérő hadifoglyoknak. Később a cserkész-úttörő mozgalomban dolgozott, mert apám cserkészvezető volt, és 1948-ban a cserkészet automatikusan átalakult úttörővé. Apám az átalakulás után rögtön a csillebérci tábor vezetője lett, így aztán én is gyakran jártam ott, még énekeltem a többiekkel, hogy „jugoszlávok, magyarok, fiúk és lányok, fölépítjük vasutunk és az új világot." Ekkoriban zajlott az úttörővasút építése.- Édesapád áthelyezése kapcsán Egerbe kerültetek. Felteszem, hogy a gyermekkori emlékeid többsége már inkább Egerből való, és csak kevésbé Debrecenből.- A debreceni emlékek is elég mélyek olyan szempontból, hogy apám nagyszerű orgonaművész volt, és koncerteket is adott a városban. Őrzöm az orgonistaoklevelét. Gyakran én fújtattam neki a templomban.- Szóval képzeljek el egy testnevelő tanárt, aki katonákat gardíroz a Don mellett, hazajön, megyei sportfelügyelő lesz, válogatott sportoló, aki ráadásul szakkönyveket ír, országos szintű úttörővezető, aki orgonái a templomban?- Négy egyetemi diplomája volt. A jogot is elvégezte, csak nem doktorált. Már a háború után voltunk, úgyhogy a doktori fokozatszerzés elmaradt. De mondom, orgonistaoklevéllel koncerteket adott, Orosz Júliát kísérte például a rádióban zongorán, ilyenekre emlékszem. Mondhatom, hogy szinte a zongora alatt nőttem föl, mert apám napi négyórákat gyakorolt, nagyon szenvedélyesen, mert nem volt módja mindig orgonán gyakorolni. Én pedig passzív élvezőként megismertem a komolyzenét. A mai napig is nagyon nagy híve és követője vagyok. 126
