Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - "Én Fokvárosban is büszkén voltam magyar": Törös Károly Dél-Afrikából hazaköltözött úszóedzővel Kriskó János beszélget

Átköltöztünk Egerbe, ahol apám adjunktusként dolgozott a főiskolán, én meg a főiskola gyakorló iskolájába jártam. S ki ült mellettem? Tordai Teri. Tordai Teri, aki Szeszics Teri volt még akkor. A papáját, aki ügyész volt Debrecenben, szintén áthelyezték Egerbe. Tehát két debreceni család találkozott újra Egerben. Terivel a mai napig is sokszor emlegetjük ezt az újbóli találkozást. Emlékezetes volt, hiszen majdhogynem mindennap megvertek Tordai Teri miatt. No jó, nem csak miatta. Három barátom volt: Póka Laci, akinek az apja az első szívsebész volt, dr. Póka László. Laci nyúlszájú volt, és a gyerekek csúfolták, én megvédtem, tehát megvertek. A Teri meg szép volt, azért csúfolták, megvédtem, és azért vertek meg. Volt még egy Tari Vilma nevű osztálytársnőnk, akinek az apja is meg a bátyja is orgonista volt. Velük voltunk mi egy összetartó csapat, amelyikben én voltam a hős, aki mindig megvédtem őket, és mindig megvertek, mert nagyon vézna gyerek voltam akkor még. Akkoriban kezdtem úszni. Mivel tornászcsaládból jövök, apám is tornász volt, a nagynéném is tornász volt, én is tornász lettem elsőre. De mivel Egerben az úszás, a vízipóló volt a sport, nem is álltak szóba az emberrel, ha nem volt köze az uszodához, így hát én is lekeveredtem az uszodába.-Párhuzamosan a torna mellett, vagy azzal teljesen felhagytál?- Párhuzamosan a torna mellett. Csodálatos társaság volt Egerben. Együtt nőttem fel Bodnár Andrással, aki vízilabdázó volt, olimpiai bajnok lett, testi-lelki jó barátom. Ott találkoztam az úszó Katona Jóskával, Pócsik Dénes olimpiai bajnok vízilabdással és az országos bajnokságot nyert olimpikon úszóval, Frank Marival. Mind-mind nagy nevek.

Velük együtt nőttem föl és együtt lettem kis úszóból nagy úszó, válogatott kerettag. Szép éveket éltem meg Egerben. Csodálatos volt, az uszodában éltünk éjjel-nappal.

Akkoriban anyám a Heves Megyei Népújság irodalmi rovatát vezette. 1956 nyarán kint voltam vele Nagyváradon meg Kolozsvárott. Anyám Fischer Annie-ról írt cikket többek között, meg Ady Endre még élő barátait interjúvolta. Nagy hatással volt rám mindez, talán azért, mert ott lehettem vele. Őrzöm is ezeket a cikkeit. Anyám nagyon elismert, a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett újságíró lett. Az első hazai szívműtétről ő készített riportot, a műtétet dr. Póka László, a barátom édesapja végezte, aki végül nagyon megorrolt anyámra, mert anyám kapott Munka Érdemrendet, és nem ő.

Mondhatom, hogy nagyon boldog gyerekkorom volt. A jó polgári háttér sokat jelentett, mint ahogy az is, hogy anyám elismert újságíró, apám elismert tanár és sportvezető volt. Nekem is voltak már sportsikereim, kialakult a baráti köröm, rendben volt az életem. Apám természetesen vitte tovább a kézilabdát Egerben is. Szerepe volt az új futballpálya megépítésében is. A stadiont egy Lovcsányi nevű teniszedzővel ketten járták ki az Magyar Testnevelési és Sportszövetségben.

Majdnem felhőtlennek nevezhetem a gyerekkoromat egészen '56-ig. Apámat az ötvenhatos forradalom idején megválasztották a főiskolán a Munkástanács elnökévé, anyám meg szerkesztette a forradalmi újságot Ózdon. Egy házban laktunk Kádas Gézával, a forradalom egri eseményeinek fő szervezőjével. Géza felettünk lakott, ő irányította a forradalmi eseményeket, mint a leghíresebb egri. A világ egyik legjobb úszója volt. Én voltam a közvetítő, a futár Géza és apám között, tehát mindenről első kézből értesültem.- Tizennégy éves voltál ekkor.- Tizennégy éves voltam, de pisztoly volt a zsebemben. Elég sok emlékem maradt a forradalom napjairól. Tudom például, hogy úgy Géza, mint az apám megmentette több kommunista életét, megakadályozták Egerben a vérontást. Lényegében semmi visszavonhatatlan vagy szégyellnivaló nem történt a városban. A főiskolások istenítették apámat, hallgattak rá.

127