Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - "Számunkra Nagyvárad nem külföld…": Szakáli István Loránddal Rigó Róbert beszélget
vagy Erdélybe, esetleg Kolozsvárra vagy máshová, én otthon képzelem el, mármint Erdélyben a jövőmet. Emiatt a magyar állampolgárság iránti kérelmet sem adtam be, mert azt gondoltam, hogyha vége a tanulmányaimnak, hazamegyek, és ott akarok hasznára lenni az ottani társadalomnak. De aztán úgy alakult a helyzet, hogy megismerkedtem a későbbi feleségemmel, komollyá vált a kapcsolatunk, házasságig jutott ez a dolog. Mivel ő budapesti lány, nem várhattam el tőle azt, hogy vállalja annak a nehézségeit, hogy áttelepüljön Erdélybe és ott építsük fel a közös életünket. Akkor dőlt el, hogy annak érdekében, hogy együtt maradhassunk, én is Magyarországon maradok.- Fölmerült köztetek komolyan, mint alternatíva, hogy Erdélybe mentek?- Mint beszélgetés igen. De be kellett látnom, hogy egy budapesti lánynak Erdélybe települni - ha nem is lehetetlen, de - nagyon nehéz. Nem beszéli a többségi társadalom nyelvét és a többi probléma.- Ráadásul a feleséged magyar, finnugor, német és kommunikáció szakon végzett, amivel azért elég nehéz lenne Erdélyben boldogulni.- Igen. Annak idején még nem volt Európai Unió. A munkavállalás, nekem, mint erdélyi magyarnak, aki a magyar nyelvet azt gondolom anyanyelvi szinten beszéli, nekem is problémát okozott, és az adminisztratív, bürokratikus dolgokat elintézni. Hát ugyanez várt volna rá Romániában, ahol ő a többségi nyelvet nem is beszéli. Addigra azért nekem is nagyon sok kapcsolatom lett Magyarországon, végül is azt a társadalmi tőkét, amit az egyetem évei alatt meg lehetett szerezni, azt gondolom, hogy megszereztem. Mindig érdekelt a közélet, bekapcsolódtam az itteni, mármint a magyarországi és a szegedi közéleti tevékenységbe, szerepet vállaltam annak idején a szegedi Móra Ferenc Szakkollégium létrehozásában, és egy ifjúságpolitikai mozgalomban is szerepet vállaltam. Ezen túl én Magyarországot mindig hazámnak éreztem, számomra nincs különbség Magyarország és Erdély között, legfeljebb a lokalitás és központ közti különbség. Tehát én azt a határvonalat már nagyon régóta nem akarom tudomásul venni, és úgy élem az életemet, hogy nem veszem tudomásul. Ettől függetlenül az a realitás, és ott van, de én a saját gondolkodásomban ezzel már nagyon régóta nem foglalkozom. Én nem gondolom azt, hogy nagyváradiként Budapesten élni, s itt karriert építeni különbséget jelentene ahhoz képest, mintha egy nyíregyházi jön Budapestre, és itt épít karriert. Szerintem nincs különbség. Magyar csak egy van, függetlenül attól, hogy éppen hol látta meg a napsugarakat, hol született.- A határok átjárhatóbbá vagy virtuálisabbá váltak azzal, hogy Románia is csatlakozott az Európai Unióhoz?- Azt gondolom, hogy szimbolikusan igen. Tehát az, hogy most már nem kell útlevelet fölmutatni a határon, hanem elég a személyi igazolvány, vagy kevésbé szigorú a határ- átléptetés. De én az uniós csatlakozást, tehát mind Magyarország, mind Románia uniós csatlakozását már úgy éltem meg, hogy én akkor már Magyarországon éltem, magyar állampolgár voltam, itt volt családom, itt telepedtem le.- Térjünk vissza oda, hogy Szegeden elvégezted az egyetemet, összeházasodtatok a feleségeddel és...- Még ötödéves közgazdászhallgatóként elkezdtem Szegeden dolgozni. Először egy rövid ideig voltam egy hipermarketben osztályvezetőként, de nagyon nem szerettem azt a munkát. Az a típusú szemlélet, értékrend, munkastílus, amit ott képviseltek meg elvártak az embertől, az nem volt nekem való. Úgyhogy viszonylag hamar kaptam az alkalmon, mikor egy gazdaságfejlesztéssel foglalkozó szegedi céghez elhívtak, majd ott dolgoztam másfél évet. 114
