Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - "Számunkra Nagyvárad nem külföld…": Szakáli István Loránddal Rigó Róbert beszélget

- Ez állami cég volt?- Ez részben állami, részben önkormányzati cég volt.- És ekkor te még román állampolgár voltál?- Igen. Én a magyar állampolgárságot 2001 szeptemberében kaptam meg, Szegeden vettem át az erről szóló honosítási okiratot.- Ez nehézkes procedúra volt?- Macerás, nagyon macerás.- Egy határon túli magyar, aki anyanyelveként beszéli a magyart, magyar felesége van és Magyarországon szerzett egyetemi diplomát, diplomákat?- Mondok egy példát. Részt kellett vermem egy magyarságismereti vizsgán Szegeden, a megyeházán volt megrendezve a vizsga. Ez előfeltétele volt, hogy beadhassam az állam- polgárság iránti kérelmet. Nekem már megvolt a történelem szakos diplomám, negyed­éves közgazdász voltam, és olyanokról kérdeztek, hogy soroljak fel három magyar királyt, meg tudom-e a Himnusz első versszakát. Nyelvvizsgáztatási része is volt a dolognak, hogy tudok-e magyarul. A legérdekesebb és leggroteszkebb az volt a dologban, hogy mellettem kínaiak, meg arabok, meg olyan fekete-afrikaiak ültek, akik valóban úgy viszo­nyultak Magyarországhoz, mintha nekem most egy ilyen eljáráson Norvégiában kellene részt vennem, aki lehet, hogy tud három mondatot köszönni, tehát ilyenekkel voltam egy elbírálás alatt.-Az, hogy diplomád van, azt nem vették figyelembe?- Nem számított, hogy nekem volt egy a Szegedi Tudományegyetemen szerzett tör­ténelem szakos diplomám. Ugyanolyan elbírálásban részesültem, mint a fél éve itt élő kínai vagy, három hete itt lévő fekete-afrikai vagy arab. Tehát ez egy előfeltétel volt, és nagyon macerás volt. Annak idején, az első kérelem beadásától, amíg megkaptam végül is az állampolgárságot, úgy, hogy egyébként már itt éltem hat-hét éve, így is beletelt több évbe, míg megkaptam. De abban az időben mások akár nyolc-tíz évet is vártak arra, hogy megkapják az állampolgárságot. Az enyém a beadástól számítva viszonylag gyorsan, nem egészen három év alatt meglett.- Volt más negatív emléked is ezzel az eljárással kapcsolatosan?- Annyi, hogy amíg diák voltam, addig csak tartózkodási engedélyem volt Magyarországon. Ezt az egyetemi jogviszony alapján állította ki a rendőrség, és akkor félévente be kellett menni a megyei rendőrségre, és ott kiállították nekem a tartózkodási engedélyt az indexem alapján. De azt gondolom, hogy én ezt nem éltem meg probléma­ként, ezt elfogadtam, hogy így van, de hála istennek, azóta nagyon sok minden változott. Azt gondolom, hogy ahhoz képest most már a kettős állampolgárság vagy a könnyített állampolgárság megszerzésének a lehetősége egy hatalmas előrelépés ahhoz képest, ami akkor volt.- Sőt, ma már át se kell jönni Magyarországra, hogy ezt valaki megkapja.- Akár igen. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy a szüleim úgy lehetnek magyar állampolgárok, hogy Nagyváradon élnek, és nem is akarnak onnan elköltözni.- És akkor Szegeden dolgoztál ennél az önkormányzati cégnél?- Duna-Tisza Regionális Fejlesztési Részvénytársaságnak hívták. 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom