Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Egy ember három néven: Georg, György, Niszán: Hirschmann Györggyel Szabó Ildikó beszélget
- Kérlek, beszélj a kisgyermekkorodról!- Kisgyerekkoromat apámnál, Becsben töltöttem. A szüleim elváltak, én apámnál maradtam. Édesapám a gazdasági válság következtében tönkrement. Átjött velem Magyarországra, betett egy intézetbe, mert nem tudott eltartani engem, iskolába járni viszont kellett, úgyhogy intézetben töltöttem el az első magyarországi évemet, és akkor tanultam meg magyarul. Egyáltalán nem emlékszem erre az esztendőre. 1935. október elsején az anyám magához vett, beíratott a Szalag utcai elemi második osztályába. Nyolcéves voltam, és azóta pontosan emlékszem lényegileg mindenre. Akkor már jól tudtam magyarul. Azt, hogy melyik nyelven beszéltem jobban, nem tudom, de arra emlékszem, hogy a második osztályos tanító néni eleinte németül fordult hozzám, és én mondtam neki, hogy beszélhet hozzám magyarul is, mert jól beszélek. Érdekes, hogy az osztálytársaim bennem németet láttak, és nem zsidót. '35-'36-ban az antiszemitizmus nem volt olyan erős, mint később. Engem mint németet csúfoltak, és miután meglehetősen erős gyerek voltam, a kötekedőket két vállra fektettem, és előbb- utóbb felhagytak ezzel. De a jelenlegi beszélgetés témája nem ez, hanem az, hogy én akkor, nyolcéves koromban abszolút németnek, illetve nem is németnek, osztráknak tartottam magamat. A sporteseményeken mindig az osztrákoknak drukkoltam a magyarok ellenében, még akkor is, amikor már sokkal jobban tudtam magyarul, mint németül. Emlékszem, hogy voltak préselt képeim, azokat gyűjtöttem nyolc-tíz éves koromban, különböző városok képeit, és azzal játszottam, hogy húzogattam őket, és amit utoljára - vagy amit elsőnek - kihúztam, az nyert. Mindig valahogy úgy tettem, hogy a bécsi Stephansdom2 jöjjön ki elsőnek, és ne a magyar Parlament. Ez az osztrák patriótaérzés egészen 38-ig eltartott, utána pedig lényegileg megszűnt. De három-négy éven keresztül ez központi problémám volt. Amennyire visszaemlékszem, nem volt nap, hogy ez a kérdés ne vetődött volna fel bennem. Hozzá kell fűzni azt, hogy édesanyám egyértelműen magyar patrióta volt, és amikor a magyarok bevonultak Kassára, és két évvel később, amikor Erdélyt Magyarországhoz csatolták, kényszerített arra, hogy hallgassam a rádiót, hogyan fogadják Komáromban, Kassán vagy később Nagyváradon, Kolozsváron a kormányzót. Apám nem volt különösképpen patrióta, legalábbis nem emlékszem rá. Amennyiben identitásproblémái voltak, én feltételezem, hogy inkább zsidónak vallotta magát, mint németnek, osztráknak. Anyám rendkívül erősen magyar volt. — A szülők között milyen kapcsolat volt? — A szüleim között a kapcsolat kifejezetten szívélyes volt. Amikor az apám Budapesten volt, akkor hetenként, kéthetenként meglátogatott, és anyám rendkívül szívélyesen fogadta. Együtt feketéztek, és talán többet is beszélt az apám az anyámmal, mint velem vagy a nővéremmel. Apám kizárólag németül tudott, anyám folyékonyan beszélt németül, ahogy a nővérem mondta később, erős magyar akcentussal, míg a nővérem és én akcentus nélkül beszéltünk, illetve beszélünk németül.- Milyen vallású volt anyád és apád? — Az apám abszolút zsidó volt, az anyámnak az egész családja áttért, de mind az anyja, mind az apja zsidónak született. De az anyjának vagy a szülei, vagy a nagyszülei erdélyi szombatosok voltak. Az anyám családjának nem voltak erős zsidó gyökerei. A két testvére még az első világháború előtt áttért a katolikus vallásra, de az anyám nem. Vallásosak nem voltak. 37-ben vagy 38-ban az édesanyám is áttért, és erős nyomást fejtett ki rám, de nem lehetett, mert ahhoz, hogy kitérjek, az apám beleegyezése kellett, mert kiskorú voltam. De 2 Szent István-székesegyház 78
