Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Tóth Ágnes: Az NDK-ba kitelepített magyarországi németek családegyesítési lehetőségei (1948–1950)

egykori lakcím feltüntetésével - összeállítanának egy listát. A magyar kormány támogató álláspontja nélkül azonban egy ilyen lista összeállítását nem tartotta célszerűnek, mert „a számba jöhető magyar áttelepülőknél reményt kelthetne, ami esetleg később nem teljesülne. Az ezáltal előidézett csalódás viszont az itteni (szászországi) körülmények közé való beilleszkedésüket csak megnehezítené."11

Sz. Szosznovszkij a Németországi Szovjet Katonai Igazgatás Konzuli Hivatalának vezetője, 1949. április 6-án Horváth Imréhez, a berlini Magyar Kereskedelmi Képviselet vezetőjéhez írott levelében ismételten sürgette a magyar kormány álláspontjának közlését, mert a visszatérésüket kérők „állításuk szerint magyarok, nem németek, és Németországba áttelepítésük tévesen történt. Ennélfogva nem akarnak állandóan letelepedni Németország szovjet övezetében és mindenféle úton igyekeznek visszatérni Magyarországra."12 Bár a Külügyminisztérium 1949. május 14-én arról értesítette Horváth Imrét, hogy a belügyminiszter állásfoglalását kikérték, s amint megküldi, arról haladéktalanul értesítik, a berlini képviselet 1949 őszéig további utasítást nem kapott.

A magyar kormány nyilvánvalóan nem kívánt foglalkozni a kitelepített, ám hazatérni szándékozó német nemzetiségűek kérelmeivel. Az érdemi elbírálás során az esetek egy részében szembe kellett volna néznie a kitelepítési eljárás során elkövetett jogtalanságokkal, visszaélésekkel, az esetleges hazatérés engedélyezése pedig egzisztenciális, kártérítési kérdéseket is fölvethetett volna.

Éppen elég gondot okozott számára a kitelepítési lehetőségek 1948. júniusi lezárulását követően az ország területén maradt mintegy kettőszáz-kettő- százhúszezer német nemzetiségű személy társadalmi integrációja. Ezeknek a személyeknek a nagy részét 1947-ben kitelepítésre már kijelölték, tehát házától, földjétől megfosztották, más családokkal összeköltöztették, megvonták állampolgárságát, szabadon nem választhatta meg lakóhelyét, és munkát sem vállalhatott. 1949 tavaszától a társadalom egésze szempontjából is sürgetővé vált a Magyarországon maradt németek helyzetének a megoldása. „Rendezni kellett a félbemaradt telepítési folyamat miatt fölgyülemlett szociális és gazdasági feszültségeket, biztosítani kellett a németek megélhetésének egzisztenciális alapjait, fölül kellett vizsgálni a korábbi jogkorlátozások fönntartásának lehetőségét és szükségességét, politikai értelemben pedig - legalább részben - vissza kellett vonni, illetve át kellett alakítani a kollektív bűnösség stigmáját. A hatalom számára ez utóbbi látszott a legnehezebben megoldhatónak. Nem tehette meg ugyanis, hogy egyik napról a másikra az évekig fönntartott érvelését - amely alapját képezte a németekkel szembeni jog- és vagyonkorlátozó intézkedéseknek - visszavonja, illetve megváltoztassa. A bűnbakképzés folyamatában máshová tette a hangsúlyokat. A megbízhatóság, az állammal szembeni lojalitás kritériumai közül a nemzeti elemet háttérbe szorította - bár látens módon a korszakban

11 „...bei den in Betracht kommenden ungarischen Umsiedlern Hoffnungen erwecken könnten, die sich später möglicherweise nicht erfüllen. Die dadurch herbeigeführte Enttäuschung würde ihre Einordnung in die hiesigen Verhältnisse nur erschweren." - MNL OL XIX-J-34-a. 102/bizalmas/1949.

12 MNL OL Külügyminisztérium Általános iratok 1945-1992. (a továbbiakban: XIX-J-1-k) 16/d. tétel. 0908/1950.

47