Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Mayer János: "Ennek az idegen földnek kell a hazánknak lennie…": Az elűzött észak-bácskai németek beilleszkedési problémái Nyugat-Németországban
A menekültkérdés jogi keretei Nyugat-Németországban A Magyarországról - így természetesen az Eszak-Bácskából is - „kitelepített" németek legnagyobb részét a négy nagyhatalom által megszállt Németország amerikai megszállási övezetének három tartományába (Württemberg-Baden, Bajorország és Hessen) irányították. (Az 1947-es kitelepítési akciók során kerültek bácskai németek a szovjet megszállási övezetbe - Szászországba de az oda irányított bácskaiak sorsát e keretek között nem vizsgáljuk.) Amikor a magyarországi svábok a háborúban vesztes, szétbombázott és megszállt országba érkeztek, ott már rajtuk kívül is sok millió német menekült tartózkodott, és az országba kerülő elűzöttek száma az 1950-es évek elejéig fokozatosan emelkedett. A kollektív bűnösség jegyében Csehszlovákia és Lengyelország szinte teljes német lakosságát erőszakkal elűzték, vagy később szervezettebb módon kitelepítették. (Előbbi országból kb. három és fél millió, utóbbiból mintegy kilencmillió fő került német földre.) Jugoszláviában ugyan államilag szervezett kitelepítés nem volt, ám az ottani kíméletlen etnikai tisztogatásokat követően csaknem a teljes németség Németországba (kisebb részben Magyarországra) menekült, ahogy ezt tette a romániai németek egy része is. Ennek alapján a nem egészen hatvanmilliós lakosságú Nyugat-Németországnak 1950 körül minden ötödik (!) állampolgára valamelyik menekültcsoporthoz tartozott.17 Elhelyezésük, ellátásuk és gyors integrációjuk az új német állam elemi érdeke volt, hiszen egy ekkora elégedetlen néptömeg súlyos destabilizáló tényező lehetett volna. A megszálló nagyhatalmak szerint a menekültkérdés megoldása „német ügy", így a probléma kezelése az 1945 után újjászervezett tartományok és települések feladata volt elsősorban18; a menekültügy jogi kereteinek szabályozása közvetlenül a német állam megteremtése előtti időszakig a tartományi parlamentek és kormányok, illetve a helyi önkormányzatok hatásköre lett.19 Az egyes tartományok gyakorlata több ponton jelentősen eltért egymástól. Ez nemcsak a hiányos egyeztetés miatt alakult így, hanem azért is, mert a menekültprobléma a keleti határ menti tartományokat (pl. Bajorország) komolyabban érintette, másrészt pedig az elhelyezés céljaira felhasználható ép lakóterek száma is különböző volt.20 Egységesebb szabályozásra a brit és az amerikai övezet egyesítésével létrejött ún. Bizónia megalakulása (1947. január 1.), majd főleg a Német Szövetségi Köztársaság kikiáltása (1949. május 23.) után nyílt lehetőség. Az 1946-1952 közötti időszakban számos olyan törvény és rendelkezés elfogadása történt meg, amelyek az elűzöttek elhelyezésének jogalapját teremtették meg, anyagi terheik enyhítésére, vagyoni veszteségeik (legalább részleges) kompenzálására, végső soron tehát beilleszkedésük megkönnyítésére irányultak. E tekintetben kiemelkedő jelentősége volt a lakásügyi törvénynek ((Wohnungsgesetz, Kontrollratsgesetz Nr. 18), a menekültek befogadásáról és beilleszkedéséről szóló törvénynek (Gesetz über die Aufnahme und Eingliederung deutscher Flüchtlinge, röviden Flüchtlingsgesetz), a szociális 17 Reichling, Gerhard 1986: Die deutschen Vertriebenen in Zahlen. Teil I. Umsiedler, Verschleppte, Vertriebene, Aussiedler 1940-1985. Bonn. 55-56. 18 Schraut, Sylvia 1996: Make the Germans do it - Die Flüchtlingsaufnahme in der Amerikanischen Besatzungszone. In: Schraut, Sylvia - Grosser, Thomas (Hg.) Die Flüchtlingsfrage in der deutschen Nachkriegsgesellschaft. Mannheim. 124. 19 A kérdésről bővebben: Mayer János 1998: Nyugat-Németország és a menekültkérdés. Világtörténet 1998. tél. 20 Bayerisches Hauptstaatsarchiv München (BayHStA) MA130 130 Länderratsausschuss für Flüchtlingsfürsorge, Ergebnisprotokoll. 22
