Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Mayer János: "Ennek az idegen földnek kell a hazánknak lennie…": Az elűzött észak-bácskai németek beilleszkedési problémái Nyugat-Németországban
gondok enyhítéséről szóló törvénynek (Gesetz zur Milderung sozialer Notstände, röviden gyorssegélytörvény/Soforthilfegesetz), a terhek kiegyenlítéséről szóló törvénynek (Gesetz über den Lastenausgleich, LAG) és a menekültek és elűzöttek ügyeiről szóló törvénynek (Gesetz über die Angelegenheiten der Vertriebenen und Flüchtlinge, röviden szövetségi elűzött- törvény I Bundesvertriebenengesetz). A még a Szövetséges Ellenőrző Tanács által közösen elfogadott lakásügyi törvény (1946) teremtett jogalapot a - menekültek elhelyezésének céljából - magántulajdonban lévő lakóterek lefoglalására.21 A röviden csak menekülttörvénynek hívott, eredetileg csak az amerikai zónára vonatkozó szabályozás elfogadására 1947 februárjában (tehát az amerikai és a brit zóna gazdasági egyesítése után) került sor, így annak a zónahatárokon túlmutató következményei is voltak. A menekültnek nyilvánított személyek innentől egységes menekültigazolványt kaptak, amelyet nem lehetett visszavonni. Bár az állampolgárság kérdését nem tudták szabályozni (formai értelemben német állam sem létezett ekkor), de a jogok és kötelességek tekintetében végleges szabályozásig a menekülteket a helybeli lakossággal teljesen egyenjogúvá („német státusúakká") nyilvánították. A törvény egységesítette a menekültügy központi szabályozását mindhárom tartományban. Ennek alapján a tartományi kormányok nevezték ki ezután az állami menekültügyi kormánybiztost (Staatsbeauftragte für das Flüchtlingswesen), akinek támogatására menekültügyi tanácsot (Flüchtlingsbeirat) kellett létrehozni.22 Ezt követően a menekültek szabadon vállalhattak munkát, és az újonnan érkezők gondozása és elhelyezése is egységesült. Az eredetileg csak a Bizónia területén érvényes, 1949 után egész Nyugat- Németországra kiterjesztett gyorssegélytörvény átmeneti megoldás volt a legsúlyosabb (anyagi) gondok enyhítésére, amíg az átgondoltabb tervezést igénylő, ún. teherkiegyen- lítésről is döntés születik. (Mindezekre azért volt szükség, mert a Németországba érkező menekültek legnagyobb része minden ingó és ingatlan vagyonát és addigi létfenntartásának alapját is elvesztette.) A megítélendő segélyeket menekültek, anyagi javaikban károsultak, politikai üldözöttek, az 1948-ban végrehajtott valutareform által károsultak és későn hazatérő hadifoglyok vehették igénybe. A feltételek azonban olyan szigorúak voltak, hogy már ez jelentősen szűkítette a segélyre jogosultak körét (a magyarországi németek legnagyobb része is kiszorult belőle). A segélyek nagyságát kizárólag szociális szempontok határozták meg. 23 A terhek kiegyenlítéséről szóló, immár szövetségi szinten elfogadott törvény (1952) az elűzetés során elszenvedett károk felmérése után egy széles körű kárpótlás lehetőségét kínálta az elűzöttek millióinak. Ennek fedezetét kifejezetten e célból kivetett adók biztosították. Ebből állt össze az ún. kiegyenlítési alap (Ausgleichsfonds), amelybe egészen 1979- ig kellett az erre kötelezetteknek fizetnie, de a kifizetések még ezután is folytatódtak. Ezen túl további összegekkel támogatták az alapot a tartományok is. A teherkiegyenlítés különféle formái közül az ún. háztartási kárpótlást (Hausratsentschädigung) azok vehették igénybe, akiknek lakása, bútorai vesztek el a háború, illetve az elűzetés során. Ezeknek az igényeknek a kielégítését 1959-ig nagyrészt sikerült végrehajtani24 A lakásépítéseket az ún. lakótérsegély (Wohnraumhilfe) keretében támogatták. E kamatmentes kölcsönöket egyrészt a menekültek, másrészt azok a tartományok is megkaphatták, amelyek kötelezték 21 Schraut, Sylvia 1996:126-127. 22 A törvény szövegét lásd: Gesetz- und Verordnungsblatt für Hessen Nr. 2., 1947. március 5. 23 Wiegand, Lutz 1992: Der Lastenausgleich in der Bundesrepublik Deutschland 1949 bis 1985. Frankfurt, Bern, New York, Paris, 55-57. 24 Wiegand, Lutz 1992: 208-213. 23
