Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Tolnai Ottó: 5 alkalmi kisesszé
34 nem jóindulatú-e, közben az ember érzi, őszül, Miska szóval tartott bennünket, külön-külön speciális információkkal szolgálva, szórakoztatva, terelve el figyel- münket. Közben majd minden alkalmazottat üdvözölve, ismerve, ugyanis, ha nem barátaiban tartja épp a lelket – igen, Mihály tartja bennünk a lelket–, akkor ő fekszik ezekben az intézményekben kisebb-nagyobb bajaival, amit mi, persze, nem tartunk számon, nem szenvedünk meg vele, ahogyan ő megszenvedi a mi bajainkat, betegségeinket velünk… Csókai barátom, a 100 panasz kitűnő költője mesélte, amikor egyik rokona a szegedi kórházban haldokolt, nagy tél volt, Ilia ott is jelen volt, és amikor az illető bácsi azt mondta, erős zöldpaprikát kíván, Ilia szó nélkül indult a városba, addig ment, amíg nem talált friss, üde, erős zöldpaprikát – és az a friss, erős zöldpapri- ka ismét Szent-Györgyit juttatta eszembe, aki mindig azt hangoztatta, azért nem tudjuk az élet titkát megoldani, mert a problémát bonyolultabbnak gondoljuk, jóllehet a probléma egyszerűbb, olyannyira, hogy talán nem is probléma, hiszen a zöldpaprika nem probléma, illetve hát, mégis igen nagy probléma, per pillanat ugyanis éppen génnel kezdik kezelni… Ismét Márai jut eszembe, aki Einstein kapcsán utalt valami hasonlóra: „Oppenheimer azt mondta róla, hogy belelátott a világ szerkezetébe, s úgy látta, a világ egyszerűbb, mint képzeljük.” És amikor fenn a tanítást, Mihály tanítását találtam említeni, erre gondoltam. Igen, pontosan erre a paprikára. Mert amihez Mihály hozzányúl, friss, zöld pap- rikává lesz. Ízesedik. Szóval ott üldögéltünk a rendelők előtti folyosón, miközben különböző ajtókon, tolóablakokon egyenként szólítgatták az embereket. Izgalmas nagy névsorolvasás tanúi voltunk, akárha felolvasták, kikiáltották volna az egész szögedi nemzetséget, hogy aztán szemre is vételezhessük őket, ahogyan azt Bálint Sándortól tanultuk volt. Miska ezeregy dologra figyelt. Mindent megtett, hogyha netán pozitív az ered- mény, ne roppanjunk össze, arcom legkisebb rezdülését is figyelte, nehogy rossz irányba találjam elengedni érzéseim, gondolataim. Azonnal észrevette, a nevekre figyelek. Velem figyelte őket ő is. És azonnal észrevette, egzakt mód észre – ez az, amiről beszélni akartam, ez az abszolút figyelem, ez a képessége, hogy mindenre odafigyeljen, ez az abszolút együttérzés, abszolút jóság –, hogy az egyik névre kissé megrezzentem, felemeltem a fejem. Hugyi , hangzott a nővér hangja a tolóablakon. És egy nő felállt, bement. Hugyi?, kérdeztem, észrevétlen kimozdulva halálfélelmem tonnái alól. Igen, mondta Mihály. És máris Palicsfürdőről kezdtem mesélni neki. Palicsfürdő Kis Párizs nevű negyedéről. Én neveztem így el a Petőfi és az Orbánfalva utca felső sarkát, ahol két, egymásról kezdetben nem is tudó párizsi öreghölgy él egymás mellett. Az egyik masamód volt valamelyik párizsi divatáruházban. De úgy – és ez szá- momra, mondanom sem kell, külön jelentéssel bír –, hogy előbb Montenegróban, Kotorban és Tivatban is volt kalapszalonja, első férje bokelj volt, majd öregkorára Palicsfürdőre jött a lányához, ám továbbra is Párizsból hozatta magának a kávét 4 ; és nekünk palicsfürdői öreguraknak állandón arról áradozott, milyen tiszta a 4 Nescafe Ricore (cikória)
