Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Pomogáts Béla: Reformok szolgálatában: Makkai Sándorról
leverhetetlen vállalkozó kedvnek, önmérsékletnek, józanságnak, számító okosságnak, el nem fáradó életakarásnak megtestesítője és mintája. Bethlen igazi magyar jellem, de a ritka magyarnak példája: a kitartó, nem lankadó, türelmes, józan és bölcs magyarnak. Magyar jellemvonásokat, de a legritkábbakat és legkülönbeket edzette ki magában, s őserejű, hatalmas életenergiáját a bölcs magyar jellem hámjába fogta és gyeplőjével kormányozta az alkotó, építő élet útjára." A józan megfontolás és a türelmes cselekvés olyan erények, amelyeknek Makkai Sándor szerint mindenekelőtt egy nemzeti kisebbség életében és politikai tevékenységében kellene érvényesülniük. A kisebbségi társadalomnak, jelen esetben az erdélyi magyarságnak, olyan közösségi ideológiára volt szüksége, amely tevékenységének eszmei megalapozója lehet. Ezt a kisebbségi eszmekört korábban a „transzszilvanizmus", az „erdélyi gondolat" határozta meg, amely az erdélyi szabadelvűség, a nemzeti és vallási tolerancia hagyományai nyomán a három erdélyi nemzet: a magyar, a román és a német kulturális együttműködésére kívánta építeni a kisebbségi magyarság jövőjét. Az „erdélyi gondolat" valóban komoly ígéreteket jelenthetett volna a többnemzetiségű országrész helyzetének rendezése tekintetében, mondhatni, annak a „keleti Svájcnak" az eszméje, amelyet korábban már Jászi Oszkár és az ő eszmetársaként Ady Endre is szorgalmazott, példaként állhatott volna nemcsak a Kárpát-medence, hanem általánosságban az igen kevert lakosságú kelet-közép-európai régió népei elé. A harmincas évekre azonban, sajnálatosan, kiderült, hogy ezt a „transzszilvanizmust" sem a románok, sem a németek nem fogadják el. A román értelmiséget a nagyromán nemzetállam eszméje ejtette rabul, és ez az eszme nem a kisebbségekkel történő együttműködés, ellenkezőleg, az erőszakos beolvasztásukra irányuló törekvéseket, következésképp üldözésüket alapozta meg. Az erdélyi németek, különösképpen a királyföldi szászok pedig a „nagynémet" birodalmi eszme vonzásába kerülve mondták fel a kisebbségi szolidaritást. Ilyen módon az erdélyi magyarságnak új eszmei orientációt kellett találnia, és ezt a „kisebbségi humánum" gondolatában fedezte fel. Ez a magyarság, hasonlóképpen a felvidéki magyar értelmiség egy részéhez, tulajdonképpen a szükségből csinált erényt, amikor a kisebbségi helyzetet sajátos szellemi műhelynek tekintette, amelyben az európai együttélés eszméi formálódnak, s amely így a közös európai jövőt készíti elő. Ennek a szellemi műhelynek a szolgálatában találta meg feladatát Makkai Sándor is, midőn mások - elsősorban Kuncz Aladár, Áprily Lajos és Reményik Sándor - mellett ő is a „kisebbségi humánum" eszmekörének megjelölésére törekedett. Ebben az eszmekörben a józan önismeretnek, a felelős cselekvésnek, az értelmi belátásra alapozott reálpolitikának és az egymás mellett élő népek összhangjában érvényesülő európaiságnak adott szerepet. Külön is hangsúlyozta a kultúra fontosságát, hiszen egy kisebbségben élő népcsoportnak nem annyira politikai tevékenységével, inkább szellemi alkotó munkájával és művelődési értékeivel kell igazolnia önmagát. Ebben a tekintetben olyan gondolatokat vetett fel, amelyek az anyanemzetüktől elszakítva élő nemzeti kisebbségek számára európai és egyetemes emberi hivatást kínáltak - a kisebbségi közösségeket, a kisebbségi stratégiákat úgy kívánta értelmezni, mint az európai nemzetei összefogásának és egységesülésének valamilyen „laboratóriumát". A „kisebbségek világhivatását" látta ebben, mint kifejtette: Igen tanulságosak azok a gondolatok, amelyeket Közönség és irodalom című 1927-ben megjelent írásában jegyzett le a kisebbségi kultúra és a „kisebbségi humánum" szoros kapcsolatáról: „A kisebbségre nézve a maga szellemi életének és kultúrájának megteremtése, kifejlesztése és fenntartása nem luxus, hanem önfenntartásának lényege, melyet kölcsön nem vehet, és kívülről nem táplálhat: önmagából kell kitermelnie, a maga adott és sajátos szükségleteinek megfelelően: ez a tény kényszeríti arra az erdélyi magyarságot, hogy önálló szellemi életet éljen és saját kultúrát teremtsen, ha élni akar. Ennek a követelménynek van egy olyan mély alapja, amelyet köztudattá és közmeggyőződéssé kell tenni az erdélyi magyarságban. Ez a kisebbségek világhivatása a jelenlegi 104
