Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Sümegi György: „"Éltem és művész voltam": Telcs Ede szobrász visszaemlékezései
Sümegi György „Éltem és művész voltam" Teles Ede szobrász visszaemlékezései Kevés az olyan, a 19. század végén tanulóidejét töltő és a 20. században kiteljesedő pályát befutó szobrászművész, aki megírta a visszaemlékezéseit, s meg is jelent. Ilyen Róna Józsefé, amely a „bőbeszédűsége ellenére is fontos forrás a kor szobrászatáról" (Egy magyar művész élete I-Il. Bp., 1929) és Beck O. Fülöpé (Rippl Rónai József és Beck O. Fülöp Emlékezései. Bp., 1957). Születtek ugyan a következő generációban is fontos memoárok (pl. Ferenczy Bénié), de olyan, amelyik érdemben foglalkozna Telccsel - nincsen. Csupán Beck Ö. Fülöp említi („plakettrajongó"), ám a személyes kapcsolatukban ambivalens elemek jelentkeztek. A Baján született, ám iskoláit Szabadkán végző Telesét a bajai múzeumügy és képtárépítés lelkes szervezői, elsősorban Miskolczy Ferenc festőművész, a képtár őre bajaiként tartotta számon, így kereste föl, és Teles műveinek jelentős része, valamint az életére/ művészetére vonatkozó dokumentumok gazdag gyűjteménye a szülőhely okán került az akkor dinamikusan gyarapodó bajai múzeumba. Vagyis e mostani kötet valójában annak a kiterjedt múzeumszervező, képtárépítő tevékenységnek köszönhető, amelynek során 1936-tól az Oltványi Imre gyűjtötte és a vele párhuzamosan ajándékozott képzőművészeti alkotások - köztük jelentékeny Nagy István-kollekció - jelölték ki az intézményi kereteket. Teles Ede (1872-1948) szobrász- és éremművész visszaemlékezéseit élete végén, valójában akkor vetette papírra családi és ismerősi biztatásra, amikor már bevégezte a szobrászati tevékenységét. Valamiféle rálátással, a lezajlott események s a múló élete fölötti, bizonyos távolságot tartani tudó szemlélettel vetette papírra emlékeit. Mintegy írásos beszámolót, összefoglaló mérleget készített élet- s művészi pályájáról. Ráadásul évenkénti előrehaladásában, változásában, fejlődésében próbálja kibontani életének a fonalát, s ettől lesz valamiképpen annales-szerű a beszámoló, időrendbe szedett. A szigorú időrend természetesen néha megtörik, időben előre- vagy hátralendül, ahogy az érintett téma vagy probléma éppen megköveteli, ahogy az emlékezés üteme, a fölmerülő emlékek diktálják. Ahogy az lenni szokott, az idős emberek emlékezete jobban, részletesebben tudja fölidézni a gyermekkori emlékeit, mint a későbbieket. Telesnél is így van ez, hiszen visszaemlékezései legrészletesebb leírásai fiatal éveit, tanulóidejét idézik. Szülővárosáról, Bajáról vajmi kevés emléke maradt, s nem is tudott ilyet rögzíteni az „egy csokor átélt, megbízható adatot tartalmazó" szövegben: „körülbelül kétéves lehettem, mikor szüleim Bajáról Szabadkára költöztek. Legrégibb emlékeim tehát Szabadkával kapcsolatosak." Érdekesek ezek, áradó folyammá gazdagodnak a Völgyi bácsi óvodájától, a „nem voltam képes megtanulni, hogyan kell a tollat szabályszerűen fogni" emlékétől egészen a gimnazista évekig, a Kosztolányi igazgató úrral (Kosztolányi Dezső édesapja) történt incidensig vagy a latin bukásig. Eleven átéléssel idézi népes családja, testvérei hétköznapjait, s mindig nagy sze109
